Vissza a főoldalra - 1998 - 1999 - 2000 - 2001 - 2002


2000. december 21.

Télköszöntő hangversenyek, ünnepi lemezek

Az ünnepi forgatagban sorra jelennek meg a kitűnő komolyzenei válogatások, és természetesen egymást érik az ilyentájt hagyományos ünnepi koncertek.

A százával megjelenő albumok közül kiemelést érdemel a Schola Hungarica új lemeze (The Holy Lady of Chartres), amely a Chartres-i Szűz Mária köszöntése is egyben. A kristálytiszta, telt kórusénekeket tartalmazó album egyfajta időutazásnak is beillik - a célállomás: a XI. század. A népszerű (és igen olcsó!) zenetörténeti sorozat, az ECHO részeként, öt újabb válogatás-album látott napvilágot. Köztük van a Liszt Ferenc Magyar Rapszódiáját tartalmazó hanganyag és a neves zongoraművész, Louis Kentner ismert dallamokat feldolgozó korongja. A Vagantes Gyermek születék Betlehemben című lemeze Kájoni János erdélyi ferences szerzetes 1676-ban Csíksomlyón kiadott énekgyűjteményére, a Cantionale Catholicum-ra épül.

A hangversenynaptárt böngészve szintén különlegességekre, igazi zenei csemegékre bukkanhatunk. December 22-én a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Ligeti András vezetésével a Matáv Szimfonikusok játsszák el Csajkovszkij Diótörő - szvitjét és Corelli híres karácsonyi művét (Concerto Grosso Op. 6.). Ugyanekkor a jelentősen átalakult, Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikusok is koncerteznek - a Rózsák terén található Szent Erzsébet Plébánia templomában lépnek fel. Terveik szerint, Bach: h-moll miséjével köszöntik az ünneplőket. A Forrás estek keretében - még mindig e zsúfolt pénteken - az Amadinda Ütőegyüttes ad karácsonyi hangversenyt a Zeneakadémia nagytermében. Repertoárjukon olyan szerzők művei szerepelnek, mint Debussy, Grieg vagy Muszorgszkij.

Az ünnep előestéjén - ugyancsak a Zeneakadémián - lesznek hallhatóak a Budapesti Vonósok, akik műsorukat ezúttal teljes egészében Bach mester életművének szentelik. Egyebek mellett elhangzik majd az V. Brandenburgi verseny is - ígérik.

Évezred záró szilveszteri partira invitálja a publikumot a Budapesti Fúvósegyüttes. A Berkes Kálmán vezette népes csapat sztárvendégekkel, meglepetésekkel és sok vidámsággal várja az ünnepelni vágyókat. 2001. január elsején a hagyományoknak megfelelően az Újévi Koncert sem marad el. Tizedikén a Liszt Ferenc Kamarazenekar köszönti az új évezredet Schubert és Mozart soha el nem évülő műveivel.

- Szabó Zoltán Attila -


2000. december 19.

A király :) karácsonya

Napok óta rémálmok gyötörnek. Valóságos lidércnyomás ez, amelyet ízlésficamos trubadúrunknak "köszönhetek". Z. Jimmy ugyanis úton-útfélen, plakátok ezrein, újságok hasábjain, tévében, rádióban azzal riogat, hogy velem (velünk) tölti a karácsonyt. Látom, hallom, érzem: komolyan gondolja. És miközben visszasírom a szerecsenkirályról éneklő Deák Bill Gyulát, félve elmélkedek a négy oktávos ünnep mibenlétéről. Egy olyasféle szenteskedő estéről, amelyet meghitt csend helyett harsány, szirupos dallamszószba tunkolt, jézuskázós média-muri jellemez, s amelynek fináléjában egyszerre tündökölhet Kozsó, a Korda-Balázs házaspár, no meg Zámbó úr másodállásban danászó felfedezettje, a folyton mosolygó rendőrkapitány.

Hitchcock vagy Orwell se találhatott volna ki izgalmasabb sztorit. Hiszen esetünkben már szó sincs arról, hogy Jimmy és a többiek kikerülhetők lennének. Sajna, már az sem nevezhető üdvözítő megoldásnak, ha lekapcsolom a rádiót, vagy ha kihajítom a tévét. Úgy érzem, védtelen vagyok. Megtörténhet például, hogy gyertyagyújtáskor a szomszéd teljes hangerőre kapcsol, és "dalban mondja el" kedvesének, gyermekének, családtagjának, anyósának, mit is érez irántuk. Nincs (nem lehet!) nyugalmam, hiszen két villamosmegálló között - összeszámoltam! - tizenkétszer láthattam a karácsonyfa előtt szerelmetes mosollyal reám tekintő, éppen az új cédéjét tukmáló slágergurut. Elvis Presley hazai megfelelőjét. A (Nap)királyt, aki karácsonykor hívatlanul is betér majd hozzánk.

- saboteur -


2000. december 18.

A király :) karácsonya

Napok óta rémálmok gyötörnek. Valóságos lidércnyomás ez, amelyet ízlésficamos trubadúrunknak "köszönhetek". Z. Jimmy ugyanis úton-útfélen, plakátok ezrein, újságok hasábjain, tévében, rádióban azzal riogat, hogy velem (velünk) tölti a karácsonyt. Látom, hallom, érzem: komolyan gondolja. És miközben visszasírom a szerecsenkirályról éneklő Deák Bill Gyulát, félve elmélkedek a négy oktávos ünnep mibenlétéről. Egy olyasféle szenteskedő estéről, amelyet meghitt csend helyett harsány, szirupos dallamszószba tunkolt, jézuskázós média-muri jellemez, s amelynek fináléjában egyszerre tündökölhet Kozsó, a Korda-Balázs házaspár, no meg Zámbó úr másodállásban danászó felfedezettje, a folyton mosolygó rendőrkapitány.

Hitchcock vagy Orwell se találhatott volna ki izgalmasabb sztorit. Hiszen esetünkben már szó sincs arról, hogy Jimmy és a többiek kikerülhetők lennének. Sajna, már az sem nevezhető üdvözítő megoldásnak, ha lekapcsolom a rádiót, vagy ha kihajítom a tévét. Úgy érzem, védtelen vagyok. Megtörténhet például, hogy gyertyagyújtáskor a szomszéd teljes hangerőre kapcsol, és "dalban mondja el" kedvesének, gyermekének, családtagjának, anyósának, mit is érez irántuk. Nincs (nem lehet!) nyugalmam, hiszen két villamosmegálló között - összeszámoltam! - tizenkétszer láthattam a karácsonyfa előtt szerelmetes mosollyal reám tekintő, éppen az új cédéjét tukmáló slágergurut. Elvis Presley hazai megfelelőjét. A (Nap)királyt, aki karácsonykor hívatlanul is betér majd hozzánk.

- saboteur -


2000. december 11.

Az édenkert hangjai

A szépelgő sznobok, a panelgyártó zeneítész kisiparosok, a kongó lelkű, zsenge képességű frázishajhászok előszeretettel emlegetik Enya művészetének elemzésekor a vesztébe rohanó világot, meg a gyorsuló időt, amelyben ugye kincset érnek az ír énekesnő nyugis dallamai. A zenét, mint ipart szóba hozó, hangszert soha nem tapintott menedzserszemléletű mitugrászok pedig örvendezve teszik mindehhez hozzá, hogy az emlegetett pacsirtának köszönhetően eleddig 44 millió hanghordozót lehetett eladni szerte a világon. A fent emlegetett "érvek" azonban nem sokat érnek, ha arra gondolok, hogy Enyát hallgatva még sohasem sikerült a rideg rációk birodalmában nyugton maradnom. Vele a közhelyeket is messzire elkerülhettem. Ez a valóban tiszta hang, az általa képviselt finom zongorakísérettel megtámogatott édeni muzsika ugyanis rendre kiemel(t) a hétköznapokból, rendre "átöblíti" hallójárataimat; meditációs röppályára állít, felvillanyoz. Simple the best.

Enya szerzeményei a komolyzene és a popkultúra közti keskeny (hullám)sávon mozognak. Így volt ez már az ősidőkben, a watermark - album megjelenése idején is. De most, a legújabb korong (a day without rain) feltűnésekor sem kell jelentős stílusbéli váltást regisztrálni. Az egész úgy jó, ahogy van. A dalok külön-külön is izgalmasak, ötletesek, "teltek". A témák egyszerűségükben hordozzák nagyszerűségüket, költői tartalmukat. Időtálló, komoly zene ez. Őszinte, romlatlan lelkületű muzsika, amely egyáltalán nem korszerű, pláne nem divatos. Csak tökéletes.

- dj hippi -


2000. november 22.

Lady Madonna

Elárulom: régen csak szimplán - Like a Virgin - gerjedtem Madonna kisasszonyra. Újabban azonban Lady Madonna nemcsak feltuningol, de el is andalít. Az abszolút csúcskategóriába sorolható Ray of Light - albumot követő friss lemezét (Music) hallgatva ismételten elcsodálkozhatunk azon, hogy ez a meglehetősen öntörvényű, egykori utcalány milyen (pop)muzikális és image-formáló garázdaságokra képes. Ötletből nincs hiány. Volt ő már apuci kislánya, akarnok lencsibaba, szűzkurva (bocs!), romlott domina, feslett démon, megtért széplélek, Evita, áldozati bárány, misztikus kéjhölgy. És most techno-cowboy!

William Orbit és Mirwais Ahmadzai segítségével az elmúlt néhány évben diszkókirálynői státusát feladva afféle neo-avantgárdista, az alantas(?) popkultúrát az elitművészettel vegyíteni igyekvő küldetéstudatos díva lett. Akiről mostanság azok a kritikusok írnak szuperlatívuszokban, akik egykor szapulták, vagy csak szépséges mellbősége miatt emlegették elismerően. No igen, imponáló, hogy percemberkéket és minutumcicákat "termelő" műanyag-világunkban létezik egy a világnak konokul fügét mutató spiné, aki sok-sok éve gátlástalanul táncikál a giccs szakadéka felett, és anélkül, hogy beleborulna, sajátságos miliőt, szabad elvű, a XXI. századot méltóképpen reprezentáló megacirkuszt teremt. Van benne spiritusz.

- dj Hippi -


2000. november 02.

Sírás helyett, sírás után

Kirobbanó sikert aratott Varsóban a honi progresszív muzsika favorit csapata, az After Crying. A közönség a Lengyel Rádió koncerttermét zsúfolásig megtöltötte, és többszöri ráadás után engedte csak le a bandát a színpadról. De a nagy őrület ezzel még nem ért véget, mivel még aznap leadták a koncertet - teljes egészében.

- Merliner News -


2000. október 23.

Testamentumok cédén

Tizenhárom biblia szövege, három bibliai lexikon, négy bibliamagyarázat, valamint a Magyar Református Énekeskönyv teljes anyaga látható, hallható, olvasható a Bibliatéka című frissen megjelent CD-ROM-on. Lám, a moden kor igényeit precízen felmérő kiadó - a Mátrix nyomvonalán haladva - immár kattintásnyi közelségbe hozta számunkra kultúrhistóriánk / hitéletünk nagyjait. (Lelki) Üdv érte!

- Mr. Anonymus -


2000. október 20.

Hegedűsök gálaestje

A Fonó Budai Zeneház október 20-i zeneakadémiai gálaestjén mutatja be A magyar hegedű című produkciót. A nagyszabású koncerten a zene nyelvén kívánják elmesélni mindazt, amit a "magyar hegedű" tud. Azt a sokoldalúságot, mélységet, kifejezőerőt és integráló hatást, amit évszázadokon keresztül betöltött. A múltidézésben és a muzsika jelenkori hangjainak megidézésében a legjobbak segítenek: a Kathy Horváth Lajos - Lőrinszky Attila duó, Ökrös Csaba, Zerkula János, Fodor Neti Sándor és Kicsi Aladár.

- Merliner News -


2000. október 18.

Díjazott muzsikusok

A Hungaroton Records lemezkiadó cég minden évben elismerésben részesíti a legnagyobb példányszámban elkelt hanghordózók előadóit. Idén arany- illetve platinalemezüket Dóry József nótaénekes és a Kalyi Jag cigány népzenét játszó együttes tagjai vehették át. A plecsniosztó ünnepségre a Fotex Plaza Auditóriumában került sor.

- Merliner News -


2000. október 4.

Kávéházi muzsikaszó

Aligha kétséges, hogy a Gulyás Márta - Szabadi Vilmos - Tytus Miecznikoski (zongora - hegedű - gordonka) triász új cédéje, amely két legendás német komponista, Theodor Kirchner és Hermann Goetz műveiből válogat, mind idehaza, mind "odaát" a sikeresélyes produktumok közé sorolható.

Már a rögzített szerzemények puszta felsorolása (Kirchner: Novelettek zongorára, hegedűre és gordonkára Op. 59., Goetz: g-moll trió zongorára, hegedűre és gordonkára Op. 1.) is elegendő kell legyen ahhoz, hogy egy valamirevaló zenebarát "magához nyúljon". Elvégre közismert tény: Kirchner mestere volt a karakterdaraboknak és a ciklikus formáknak. Míg Brahms és Mendelssohn kidolgozta és továbbfejlesztette a Formát, addig nevezett mester mindig rövid maradt és egyfajta várakozást teremtett hallgatóiban. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy felgyorsult korunkhoz talán az ő muzsikája illik a leginkább. Kiváltképpen, mert tételeinek nagy része dalszerű, könnyed, sokszor kávéházi atmoszférát teremt. Ráadásul tőle sem idegenek a magyar táncok!

Goetz pályafutása hasonlít Kirchneréhez. Ugyancsak Winterthurban volt orgonista, ráadásul éppen tőle vette át a stafétabotot. Műveinek nagy részét ő is "zongorára álmodta", de azért operát, kórusművet, szimfóniát is írt. A königsbergi születésű, eredetileg teológusnak készült virtuóz muzsikus kompozíciós stílusa kortársai nyelvezetéből táplálkozik, kamaraműveire nagy / kimutatható hatással volt Brahms.

- guru -


2000. október 2.

Romantika korhű zongorán

"Miért játsszuk Schubertet korabeli zongorán? Sokan úgy vélik, hogy míg egy "Mozart-zongora" valóban nagyon különbözik a modern zongorától, és sok tekintetben még mindig a csembaló szelleméhez áll közelebb, Schubert billentyűs hangszerei már modern zongoraépítés későbbi, "romantikusabb" ideálja felé közelednek. És mivel a Steinway, Bechstein és Bösendorfer zongorák is romantikus hangszerek, nem lennének vajon megfelelőek, akár ideálisan megfelelőek Schubert zenéjének megszólaltatásához? Lehet, hogy Schubert zenéje romantikus, de a komponista által ismert egyenes húrozású, fakeretes zongorák másféle romantikát képviseltek, mint a későbbi kereszthúrozású, fémkeretes Steinway típusúak. Schubert zongorái könnyebben és tisztábban szóltak, mint a későbbi hangszerek: a hang valamivel gyorsabban halkult el..."

- vélekedik Malcolm Bilson, aki a Schubert-széria újabb fejezeteként, ezúttal a mester ifjúkori, E-dúr, fisz-moll és a C-dúr zongoraszonátáit "kalimpálta cédére". A hanganyag, az album egésze nemcsak pazar és szórakoztató, de némiképpen a fenti, egy átlagos zenerajongó számára elsőre talán túlzóan magasröptűnek tűnő töprengést is értelmezhetővé teszi. Hiszen amit Bilson előbb szavakkal felvezetett, azt - egy ideális, Thomas és Barbara Wolf által épített hat oktávos bécsi fortepianon - utóbb - tettekkel - bizonyítja is. Azaz a korong úgy szól, ahogy illik: kísértetiesen "schubertes"!

- guru -


2000. szeptember 29.

A francia kapcsolat

Két, a maga korában elismert, a zenetörténelemben ugyancsak jelentős életműveket hátra hagyó, mégis a XX. század hangjegylavinájából csak ritkán előtűnt komponistának állít emléket Németh Pál fuvolaművész. A Liszt-díjas muzsikus legfrissebb albumán Joseph Bodin de Boismortier és Anton Stamitz műveit dolgozta fel.
De kik is ők?

Nos, Boismortier 1689-ben született, korának egyik legsokoldalúbb és legnépszerűbb (toplistás?) zeneszerzőjét tisztelhetjük benne. Sikereire jellemző, hogy "Fugit nos" kezdetű motettája húsz éven át szerepelt a Concert spirituel karácsonyi hangversenyein. Ő volt az első francia zeneszerző, aki az olasz "concerto" elnevezést használta, mi több, ő írta az első gall szóló versenyműveket (Op. 26. gordonkára, violára és fagottra), sőt fuvola-obligát csembaló összeállításra szintén elsőként komponált (Op. 91.). Szvitjei, melyek közül Németh lemezén is hallhatunk egy csokorra valót, igazán változatosak mind hangnemi felépítésüket tekintve, mind rövid karaktertáncokkal, hosszabb Rondeau - tételekkel színesített, de jellegzetesen franciás díszítései miatt.

Stamitz szintén a Concert spirituel hangversenyeknek köszönhette hírnevét. Koncerttevékenységével kiérdemelte a "Stamitz úr, az utazó virtuóz" címet. Mozarttal kedvelték egymást, R. Kreutzer pedig azért áldhatta, mert remek tanítómesternek bizonyult. Szólófuvolára írt caprice-sorozata mindmáig (vas)tapsra ingerlő/lehengerlő, eredeti ötletekkel tarkított muzsika.

Érdemes rá(juk) hangolódni!

- guru -


2000. szeptember 27.

Az egyházi muzsika hangjai

A Schola Hungarica új, a napokban megjelenő albuma (The Holy Lady of Chartres) a Chartres-i Szűz Mária kultusz jegyében fogant. A Dobszay László és Szendrei Janka vezette kórus a Bevezetés (Hymnus: Nuntium vobis, Sequentia: Sonent Regi nato) után a Gyertyaszentelő Boldogasszony miséjét, Mária-responzóriumokat, a Nagyboldogasszony miséjét és - lezárásképpen - a Pater noster - Tropus Fidem auge című éneket vette lemezre. A kristálytiszta, telt kórusénekeket tartalmazó album egyfajta időutazásnak is megteszi. A célállomás: a XI. század.

- Merliner News -

 

 

 


2000. szeptember 18.

Orszáczky Jackie újra Budapesten koncertezik

Orszáczky "Jackie" Miklós, az egykori Syrius legendás frontembere szeptember 19-én este, egy másik rock-legenda, a Colosseum együttes budapesti koncertje előtt lép a Petőfi Csarnok színpadára.

A jelenleg éppen az olimpia városában, Sidney-ben élő muzsikus karrierje az élő zene feltétlen tiszteletére épül. A blues, a dzsessz elemeit vegyítő progresszív hangzáshoz, amelyet még a Syrius tagjaként "kísérletezett" ki, mindmáig hűséges, igaz, napjainkban már inkább angolul énekel, és mint elismert ausztrál előadó a The Grandmasters nevű formációt irányítja. A folyton az újat, a megszokott sémáktól eltérőt kereső muzsikus lapunk kérdésére válaszolva elmondta: a világban ahol ő él, megszűnt a rock. De van helyette milliónyi más zenei stílus, amelybe változatlanul beilleszthetőek a régi ritmusképletek. A magát ez idő tájt soul - zenészként számon tartó Orszáczky véleménye szerint a modern popzene, sőt a techno is a blues-ősforrásból merít. A baj csak az, hogy napjainkban sokan a piaci szempontok alapján, lélektelenül "nyúlnak" a blues elemeihez, holott ez a műfaj egyfajta népzene, s mint ilyen, több tiszteletet érdemelne.

Jackie egyébként a world music térhódítását sem tartja szerencsés dolognak, mivel úgy véli, az efféle produkciók is csupán az eladhatóság miatt fordulnak a népzene felé. A többek között Az ördög álarcosbálja és a Széttört álmok - szvit szerzője felháborítónak tartja, hogy például Sebestyén Márta énekhangja mellé ma nem ritkán dobgépet kevernek a lemezgyári hangmérnökök. Ugyanakkor mégis bizakodik: mint mondja, a blues, a soul nem való a Jurassic Parkba. Ezt - ígéri Jackie - a jövő keddi koncert is igazolni fogja.

- Sz. Z. A. -


2000. szeptember 15.

Vigyázat! Tigris!

Tom Jonest figyelve érez rá a hazai hangjegybarát leginkább arra, miért is rettenetes az, amit itthon láthat-hallhat. Miért röhej és vérciki egy-egy Koóstoló, miért gáz egy friss (?) Payer-produktum, miért iszonyú, amikor Komár és Aradszky "elfekvős mambót" vagy "gumigatya-twistet" jár. Vagy éppen fradikázik... Azt hiszem, az említett uraknak ideje lenne már egy tanulmányútat tenniük Walesbe, ahol az öreg szénbányász fia, a "Tigris" született. Nevezettek egy komplett kurzuson, számos videóbemutató és hangzó anyag tanulmányozása után talán megértenék: a kor nem kérdés, nem érdem, csupán állapot. Hiszen az említett slágerénekes sem siheder, mégis diktálja az iramot, a divatot. Nem a múlton töpreng, nem a Delilah-t (párhuzam: Kislány a zongoránál) dalolja végtelenített üzemmódban, hanem repertoárját egyre duzzasztva, olyan ízig-vérig XXI. századi slágerbömböléseket jegyez, mint például a Sex Bomb. Nem holmi rockfaterként hirdeti az igét, hanem a mai huszonéveseket lefőzve, majd maga mögé állítva pörgeti a tempót ezerszeresre Ibizától Balatonig.

Abban sincs semmi meglepő, hogy T. J. a napokban úgy jelentette meg múltidéző Best of korongját, hogy közben előző, nagyon mai bődülete bombasiker, s hogy a folyt. köv. sem várathat sokáig magára. Az öreg (?) rock and roll–blues–techno–pop műfajgyilkos egyébként imigyen elemezte nemrégiben a sikert: "Hazalátogattam egyszer, és beültem a kedvenc kocsmámba. A zenegépben két lemezem is volt, a The Boy from Nowhere (még a régi szép időkből) és a Kiss. Na, az öregebbek feltették a Fiút, és oda-odaszóltak nekem, hogy ez az, ez vagy te! Erre bejött néhány fiatal gyerek, "benyomták a Csókot", és azt mondták: ne hallgass a vén hülyékre! Ezt kell énekelned! Ez vagy te!" Nos, hogy melyik is ő valójában, szinte lényegtelen kérdés. Elegendő, hogy hősünk "kilóg" bármilyen Dáridóból.

- dj. Hippi -


2000. augusztus 30.

Ócskavas muzsika és skandináv humor az "őszülő" Trafóban

Van Budapesten egy szűk kis utca, melynek sarkán egy száz éves épület áll. Hatalmas ablakai láttán sejteni lehet, valamikor trafóházként működött, ahol dinamók gerjesztették a kilowattokat. Így jutott el az elektromosság a környező házakba, világosság az otthonokba. Ma a ház Kortárs Művészetek Házaként működik, ahol egy másfajta világosság, "szellemi elektromosság" gerjesztődik. Akik ellátogatnak a Liliom u. 41.-be képet kapnak a mai művészetről, legyen az tánc, színház vagy képzőművészet.

A 2000-2001-es évad első programja különlegesnek ígérkezik, hiszen egy olyan csapat lép fel szeptember nyolcadikán a Liliom utcában amelyik indusztriális zenéjével kultuszt teremtett. Az Einstürzende Neubauten-t - Nick Cave állandó kísérőit - a spontaneitás és improvizáció jellemzi. A Nyugat-Berlinben alakult csapat zenéje ellentmond a német precizitásnak, rendszeretetnek. A lényeg a különleges hangzás, melyet ócskavas telepekről beszerzett alkalmi "hangszerek" szolgáltatnak.

Nem kevésbé érdekes programnak ígérkezik a francia Compagnie Ixkizit táncszínházi csoport fellépése. A neves társulat Eposz a semmihez, avagy az Elveszett paradicsom (Epopée pour jamais ou le Paradis perdu) című meglehetősen provokatív produkcióját nemrégiben a Villa Medici tetején, a római Szent Péter Bazilikának mintegy görbe tükröt mutatva adta elő Joel Borges koreográfus, és öt kitűnő táncosa. Az öt teremtmény ezúttal a Trafóban - a rómaitól teljesen elütő környezetben - ismétli meg a csodát szeptember 14-től három napon át. Mint ígérik, egy kicsit kelet-európaibb, szürkébb, urbánusabb hangulatot áraszt majd a színdarab.

A Banán Klubban tavaly sikerrel beindult Euroconnections rendezvénysorozat idén is folytatódik - ezúttal már a Trafóban. A szeptember 16-án startoló fesztivál célja továbbra is a friss francia zenei trendek bemutatása.

Az estek programjait azonban egy-egy magyar zenekar is kiegészíti. Az első koncertnapon a sztárvendég a Dionysos (Mathias Malzieu – ének, gitár, Eric Sorra-Tosio - dobok, Michaël Ponton – gitár, Guillaume Garidell – basszusgitár és Elizabeth Ferrer – hegedű, billentyű) lesz, mely formáció eredetileg 1993-ban alakult, bár a jelenlegi felállás csak 1997 óta létezik. Zenéjük besorolhatatlanul gyűjt össze folk és pop elemeket. Érezhető hatással volt rájuk a Nirvana, Björk, vagy Tom Waits, újabban pedig a Sonic Youth és Leonard Cohen. A házigazda szerepét szeptember 16-án a Quimby vállalja. A néhol sanzonos, franciás, néhol borongós vagy vidám zenét játszó csapat évek óta népszerű vendége különböző fesztiváloknak, kluboknak. Koncertjeik dinamikusak, minden esetben táncra bírják a közönséget, és felszabadítják a felesleges energiákat. A tavasszal megjelent új albumukat még nem játszották annyira "szét", mint korábbi számaikat, de mint rendesen, minden bulin más és más hangulatban, dallammal és szöveggel hallhatóak a lemez dalai.

Szeptember 28-án a Kenneth Kvarnström & Co. Osztott látás (Splitvision) elnevezésű táncestje kerül a "Trafó népe" elé. A skandináv humorral átitatott előadás az emberi hajlékonyság, és az északi hűvös formatervezés különös találkozása, amely májusban került bemutatásra Kiasmában, Helsinki új kortárs művészeti múzeumában. A produkció azóta megjárta Európát és a Közel-Keletet, hogy most, a turné befejezéseként, és a zord északi tél beállta előtt a Trafóban is felforrósítsa a hangulatot.

- Szabó Zoltán Attila -


2000. augusztus 23.

A muzsika Páva utcai hangjai

Az új hangversenyévadban három impozáns pesti helyszínen (otthonukban: a Páva utcai Zeneházban, valamint a Zeneakadémián és az MTA Roosevelt téri dísztermében) adnak majd koncertet bérleteseik számára a Matáv Szimfonikusok. A Ligeti András zeneigazgató vezetésével készülő muzsikusgárda első ízben szeptember 27-én és 28-án lép majd fel – Mozart és Haydn műveiből csemegézve – a Zeneakadémián. A Matáv Zeneházban, ugyancsak szeptember végén – Héja Domonkos karmesteri irányításával –, Beethoven-, Nicholas Maws- és Sztravinszkij-művek csendülnek fel. Az őszi programból kiemelendő még egy nagyszabású romantikus est, amelyet Jurij Szimonov dirigensi közreműködése mellett októberre tervez a zenekar. Az ominózus koncert három szláv mester, Csajkovszkij, Muszorszkij és Sosztakovics muzsikájára épül.

- maestro -


2000. augusztus 3.

Világzenei Nagyszínpad

Augusztus 4.
péntek

Augusztus 5.
szombat

17,30-18,15 Maskarades Makám+Lovász Irén
18,15-19,45 Cicala Mvta Vujicsics
19,45-21,15 Kolinda Les Hurlements D'Leo
21,15-23,00 Salif Keita Varttina
23,00- Maskarades (görög táncház) Vujicsics (délszláv táncház)

Augusztus 6.
vasárnap

Augusztus 7.
hétfő

Augusztus 8.
kedd

17,30-18,15 Odessa Klezmer Szászcsávási Band Méz
18,15-19,45 Chalaban Ambos Mundos Kalyi Jag
19,45-21,45 Muzsikás és Sebestyén Márta Besh o droM Boban Markovic Brass Band
21,15-23,00 Natacha Atlas 16 Horsepower El Houssaine Kili
23,00- Tükrös (magyar táncház) Szászcsávási (román táncház) Méz (ír táncház)


2000. augusztus 2.

Nagyszínpad
augusztus 2. 1500 A Drastic Measure (Egyesült Államok)
1630 Ohm Square (Csehország)
1800 Lou Reed (Egyesült Államok)
1930 Anima Sound System
2100 Chumbawamba (Nagy-Britannia)
augusztus 3. 1500 Zdob si zdub (Moldva)
1630 Másfél
1800 Suzanne Vega (Egyesült Államok)
1930 Irigy Hónaljmirigy
2100 Guano Apes (Németország)
augusztus 4. 1500 Timpur Noi (Románia)
1630 Lord
1800 Therapy? (Nagy-Britannia)
1930 Sziámi
2100 Apollo 440 (Nagy-Britannia)
augusztus 5. 1500 Hot Jazz Band
1630 Animal Cannibals
1800 Sub Bass Monster
1930 Kispál és a Borz
2100 HIM (Finnország)
augusztus 6. 1500 Ossian
1630 Nagy Feró és az Ősbikini
1800 Die Ärzte (Németország)
1930 VHK
2100 Clawfinger (Svédország)
augusztus 7. 1500 Seven (Ausztria)
1630 FreshFabrik
1800 The Bloodhound Gang (Egyesült Államok)
1930 Tankcsapda
2100 Bad Religion (Egyesült Államok)
augusztus 8. 1500 King Size (A)
1630 Ladánybene 27
1800 K2R Riddim (Franciaország)
1930 Quimby
2100 Oasis (Nagy-Britannia)
Egy őslény New Yorkból

Öntömjénező, mindent fitymálni/leszólni igyekvő, vérgonosz kritikusi álorcámat messzire hajítva, itt és most megmondom az őszintét: én kérem elvakult rajongója volnék New York veterán rockpoétájának, Lou Reed-nek. Tudom, merem, teszem, vagyis bátran kinyilatkozom: L.R. tette nagykorúvá a rockzenét, főleg, mert szövegeiben eltérve a kliséktől, az Elvis Presley-től Csepregi Éváig húzódó tartalmatlan nyálcsorgatás helyett olyan - sokáig (máig?) tabunak számító - életszerű témákat mert érinteni, mint a kemény drogok és a perverziók.És közben volt ő minden, ami csak lehetett: buzernyák glam-rocker, Warhol harcostársa, Bowie pártfogoltja, a nagy alma büszke férge, a kritikusok martaléka, majd agyonimádott "házizenésze". Volt a sátán szolgája, a dekadencia mintaképe, az önmegsemmisités, mint lehetséges alternatíva hű propagandistája, volt Shakespeare-hős, (újság)író, sot az ezerdvégre, mint színpadi szerző (félreértés azért ne essék: olyan mélyre sose süllyedt, hogy rockoperát vagy bóvlimusical-t írjon...) is révbe ért. Ráadásul nyolcvanas évekbeli csúcsteljesítménye a New York című album óta egyszerűen képtelen hibázni: a John Cale-lel duóban felvett Songs For Drella melyet egykori mentőruk, Andy Warhol emlékére írtak éppenúgy remekül sikerült, mint ahogy a szintén a gyász témakörében vizslató Magic And Loss is csúcsteljesítményként értékelhető. Nem beszélve a friss korongról, amelynek kapcsán hirtelen felindulásból eme ömlengés is íródott. A 2000. év aktuális Lou Reed-korongja (Ecstasy) sem holmi kispályás barkácsmunka: hol húzós riffek, hol váratlanul beköszönő fúvósfutamok, hol torzítóval megtámogatott idegölő magánszámok, máskor melankólikus balladák forrnak egységbe a bódult dalszövegekkel. Tartalomhoz a forma, ugyebár.
www.repriserec.com/loureed

- dj. Hippi -


2000. július 21.

CHICAGO, NEW YORK

A hatvanas évek közepén Amerikában is kialakult egy új muzsikus nemzedék, amely a feketék zenéjét tekintette a maga számára példaadónak. A Windy City (szeles város) és a keleti-parti metropolisz volt az elsődleges gyűjtőhelye az új törekvéseknek.

Chicago a húszas évektől vált az amerikai zene egyik központjává. 1917-ben zárták be New Orleans híres mulatónegyedét, Storyville-t. Állástalan muzsikusok százai áramlottak észak felé megélhetést keresve, s ezek jó része Chicagóban telepedett le. Itt az egykoron felszabadított rabszolgák ipari munkássá lett leszármazóinak közössége jó táptalajt jelentett a blues fejlődésének. A negyvenes évektől néhány fiatal néger zenész (Muddy Waters, Willie Dixon stb.) munkásságának eredményeként kialakult a klasszikus, elektromos erősítésű Chicago blues. A műfaj elterjesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett a lengyel emigráns testvérpár, Phil és Leonard Chess, akik először Aristocrat, majd Chess néven hozták létre kiadóvállalatukat. A Chicago blues gyakorolta a döntő hatást a fehér muzsikusokra.

New York már a két világháború közötti időszakban is a keleti partvidék egyik legfontosabb kulturális, zenei centruma volt. Itt kezdte karrierjét többek között Josh White és Billie Holiday. A manhattani Greenwich Village negyedben az ötvenes évektől Woody Guthrie és Pete Seeger követőinek köszönhetően szökkent szárba a folkmozgalom. Az itt feltűnt előadók jó részétől azonban nem álltak távol az ősi blues hagyományok sem, repertoárjukon egyaránt megtalálhatók voltak a Leadbelly-, Big Bill Broonzy-szerzemények és tradicionális darabok.

A hatvanas évek első felében bemutatkozó fehér bluesmuzsikusok pályája szinte kivétel nélkül e két nagyváros valamelyikéből indult el.

Martsa Balázs


2000. július 19.

FEHÉR BLUES

A blues fehér ága az ötvenes évek végétől alakult ki. Ekkoriban kezdtek el fehér zenészek először hivatásszerűen afro-amerikai muzsikát játszani. A műfaj lényegében párhuzamosan indult fejlődésnek Amerikában és Brit-szigeteken. Tekintettel azonban arra, hogy a hatvanas évek elején a szórakoztató zene Londonból kapta meg azokat a meghatározó impulzusokat, amelyek a mai napig is éreztetik hatásukat, a vezető szerep a brit muzsikusok kezébe került.

Anglia a második világháború alatt találkozott először az afro-amerikai zenével. Az amerikai hadsereggel jelentős számban érkeztek néger katonák a szigetországba. A háború befejezodése után újraéledő kereskedelmi hajózás fellendítette az amerikai lemezek behozatalát. Az első fekete korongokat a tengerészek hozták magukkal az Újvilágból. Később a nagyobb amerikai hanglemeztársaságok (Chess Records stb.) önálló postai kereskedelmi hálózatot alakítottak ki. A szigetország zenei élete a hatvanas évekig meglehetősen jellegtelen volt. Ez részben a háborús károk miatti nehéz gazdasági helyzet miatt alakult így, másrészt Anglia híján volt olyan kizárólag rá jellemző szórakoztató zenei irányzatnak, mint a francia sanzon, az olasz dal vagy az osztrák magyar operett. Az ötvenes években jobb híján megpróbálkoztak az amerikai rock and roll sztárok mintájára néhány saját csillagot (Cliff Richard, Tommy Steele stb.) kreálni, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Leadbelly volt az első valódi fekete blues zenész, aki Európában járt. Ő 1947-ben Párizsban vendégszerepelt, Angliába azonban nem jutott el. Négy évvel később Big Bill Broonzy már megállt Londonban, igaz meglehetősen kis létszámú, szűk körű közönség előtt lépett fel. 1958-ban követte őt a Sonny Terry Brownie McGhee duó, majd ugyanebben az évben Muddy Waters. A Chicago blues királyának turnéja hozta meg a műfaj angliai áttörését. A brit publikum ekkor hallott először élőben elektromos erősítésű nagyvárosi bluest. A siker nyomán szervezte meg a Lippman-Rau koncertiroda az American Folk Blues Festival elnevezésű turnésorozatot, melynek keretében 1962-től évente a műfaj legnagyobb előadói (Sonny Boy Williamson, Memphis Slim, Muddy Waters, Howlin' Wolf, Lighnin' Hopkins, J. B. Lenoir, Little Walter, Son House, Jimmy Reed, Willie Dixon, Otis Spann, T-Bone Walker, John Lee Hooker, Bukka White, Big Joe Williams, Skip James, Otis Rush stb.) léptek színpadra. A néger művészek saját fellépéseik mellett arra is szakítottak időt, hogy helyi fiatal zenészekkel felvételeket készítsenek, alkalmi közös koncerteket adjanak.

1963-tól a Beatles berobbanásával új időszámítás kezdődött a szórakoztató zene történetében. A gombafejűek minden babért learattak, mellettük azonban fokozatosan felnőtt egy olyan muzsikusnemzedék, amely az amerikai néger blues előadók munkásságából merítette pályafutása meghatározó zenei élményeit. Az évtized közepére ezek a fiatal együttesek szinte ellepték a brit zenei intézményeket. A várható sikeres üzleti kilátások miatt a rendszer gyorsan reagált. A meglévő mamutcégek (Decca, Columbia stb.) mellett sorra alakultak a blueszene terjesztésével foglalkozó új kiadók (Blue Horizon, Spark stb.). Új lapok, folyóiratok jelentek meg, kis klubok, koncerttermek nyíltak országszerte. A sajtó a találó "blues boom" (blues robbanás) elnevezéssel illette a jelenséget. A brit blues népszerűsítésében négy muzsikus játszott úttörő szerepet. Alexis Korner, Cyril Davies, Graham Bond és John Mayall érdemei elvitathatatlanok a műfaj szigetországi meghonosításában. Zenekaraikban számtalan tehetséges fiatal muzsikus kapott helyet, akik később önálló együtteseikkel vitték tovább a tőlük kapott örökséget. 1963-65 között kialakult az első brit blues generáció. Ennek vezető csoportja a Rolling Stones volt, mellette elsősorban a Manfred Mann, a The Artwoods, a The Animals, a Spencer Davis Group, a The Pretty Things, a Zoot Money's Big Roll Band, a The Yardbirds és az ír Them említhetők.

A blues hullám 1967-68 folyamán tetőzött. Az afro-amerikai muzsika lett a brit szórakoztató zenei élet hajtómotorja. A műfajon belül több irányzat alakult ki. Az autentikusabb megszólalású csoportok (Savoy Brown, Fleetwood Mac, Chicken Shack, Groundhogs, John Dummer Blues Band stb.) pályafutásuk kezdeti szakaszában következetesen ragaszkodtak a tengerentúli néger példaképekhez. Néhány nagy gitáros egyéniség (Eric Clapton, Alvin Lee, Rory Gallagher, Paul Kossoff, Dave Clempson stb.) szívesen használt tipikusan rockzenei elemeket. Együtteseik (Cream, Taste, Free, Ten Years After, Bakerloo stb.) kemény, improvizatív blues-rockot játszottak, előkészítve az utat a hetvenes évek hard és heavy metal klasszikusai előtt. Más zenekarok (Keef Hartley Band, Colosseum, Climax Blues Band, Blodwyn Pig stb.) Alexis Korner és Graham Bond nyomdokain haladva a tradicionális blues hangzást jazz elemekkel színesítették, sajátos, egyedi stílusvilágot alakítva ki. 1968-ban pedig az elektromos erősítésű csoportok mellett berobbantak a folk- és country blues akusztikus képviselői. Mike Cooper, Ian A. Anderson, Duster Bennett, a Kelly testvérek és társaik a blues legősibb, archaikus hagyományait vállalták fel.

Az egyes stíluskategóriák határai természetesen nem voltak merevek, egyes előadók, együttesek oda-vissza akár több alkalommal is át- meg átjárták azokat, nem is beszélve olyan, semmiféle skatulyába nem sorolható művészekről, mint John Mayall vagy Alexis Korner. A blues robbanás közben elérte Európát is. A kontinensen a brit minta nyomán a nyelvi korlátok ellenére is sorra alakultak a zenekarok. Foként Hollandiában csapott magasra a blues láz. A Cuby + Blizzards és a Livin' Blues személyében Németalföld rövidesen két nemzetközileg is elismert csoporttal büszkélkedhetett.

A hetvenes évek elején azonban jelentősen megváltoztak a zenei trendek. A blues hullám alább hanyatlott, új irányzatok jazz-rock, art-rock, heavy metal kezdtek tért hódítani. A legtöbb korábbi sikeres blues csoport megpróbált lépést tartani a változásokkal. Többen (Fleetwood Mac, Climax Blues Band, Eric Clapton stb.) a kommersz amerikai rock főcsapására léptek, mások (Jeff Beck, Keef Hartley Band, Groundhogs stb.) valamelyik új stílus felé fordultak. Azok a többségében kis csapatok, amelyek nem voltak képesek a váltásra, előbb a perifériára szorultak, majd feloszlottak. Csak néhány karizmatikus személyiség (Korner, Mayall, Kim Simmonds, Stan Webb) tudta átvészelni ezt a nehéz időszakot. Új és új társakkal az oldalukon olykor kisebb kitérők után megmaradtak a blues mellett. A hetvenes évek második fele azonban az alkotói mélypontot jelentette csaknem valamennyi korábbi sikeres fehér blues előadó számára. Ekkor készített lemezeik túlnyomó többsége a "mihamarabb elfelejteni" című kategóriába tartozik.

A következő évtized közepétől újjáéledő blues hullám váratlanul kedvező lehetőséget kínált az addigra csaknem elfelejtett fehér bluesmanek számára. Újjáalakulva színre lépett a John Mayall's Bluesbreakers, a Savoy Brown, a Chicken Shack, a Blodwyn Pig, a Climax Blues Band, a Colosseum, a Ten Years After, a Groundhogs. Lemezeket készítettek, koncerteket adtak. A tíz-tizenöt évvel korábbi "pályaelhagyók" közül is többen visszatértek fiatalkori hangjukhoz. Néhány kifejezetten emlékezetes album From The Cradle (Eric Clapton), Sense Of Place (John Mayall), Slow Train (Savoy Brown) stb. is napvilágot látott.

Amerikában jóval nehézkesebben alakult ki a fehér blues, mint a brit szigeteken. Az Újvilágban Angliával ellentétben meg kellett küzdeni a faji előítéletekkel is, s nemcsak a fehér, hanem a néger közösségnek is. (Jellemző módon leginkább maguk a zenészek voltak mentesek ezektől mind a két oldalon.) A hatvanas évek első felében létrejött néhány jellemző zenei központ, ahol az új törekvések csoportosultak.

Az egyik hely New York volt. A város híres művész negyede, Greenwich Village kis füstös bárjaiban alakult ki az a zenész társaság, amelyben az akusztikus folk előadókon (Joan Baez, Judy Collins, Tom Paxton, Eric Von Schmidt stb.) kívül megtalálható volt egy country- és folk blues inspirációjú csoport is. Ide tartozott Dave Van Ronk, Ramblin' Jack Elliott, Geoff Muldaur, sot a pályakezdő Bob Dylan is, akinek első albuma valójában egy akusztikus blues lemez volt. Ebből a közegből indult útjára az ifjabb John Hammond és a Blues Project.

A másik meghatározó jelentőségű csoportosulás a chicagóiak köre volt. Paul Butterfield, Mike Bloomfield, Nick Gravenites, Barry Goldberg, Elvin Bishop, Steve Miller, Charlie Musselwhite, Corky Siegel, Jim Schwall az évtized közepétől meghatározó jelentőségű együtteseik élén tettek hitet a műfaj iránti elkötelezettségükről.

A két említett csoporton kívül is akadt néhány nagyformátumú előadó és zenekar. A Winter testvérek Texasból, Janis Joplin, a Canned Heat, a Hot Tuna, Rod Piazza és a Ford fivérek Kaliforniából, az Allman Brothers Band pedig Floridából tört be az élvonalba. A műfaj fejlődésére azonban nem gyakoroltak akkora hatást, mint a felsorolt New York-i, illetve chicagói pályatársak. A hatvanas években feltunt amerikai fehér bluesmanek pályája nagyban hasonlított a brit zenészek sorsára. A törés legtöbbjüknél szintén a következő évtized közepén állt be. Néhányuknak (Johnny Winter, John Hammond, Charlie Musselwhite, Roy Buchanan) sikerült a megújulás, a többség azonban nem nagyon tudott kikecmeregni a hullámvölgyből.

A fehér blues a hetvenes években szerte a világon visszaszorult oda, ahonnan másfél évtizeddel korábban elindult, a pubok, kis klubok, főiskolák színpadaira. Ebben az időszakban is feltunt ugyan néhány remek képességű muzsikus, ok a tíz-tizenöt évvel korábban indult pályatársakhoz képest azonban sokkal előnytelenebb, mostohább piaci körülmények között voltak kénytelenek érvényesülni. Amerikában a Fabolous Thunderbirds, William Clarke, George Thorogood és Stevie Ray Vaughan, Angliában pedig a Dr. Feelgood és a Nine Below Zero tartozott ebbe a körbe.

A nyolcvanas évek közepétől kialakult egy második blues boom. Ennek hátán újabb tehetségek egész sora (az azóta sajnos már elhunyt John Campbell, a vak gitáros Jeff Healey, az osztrák Ripoff Raskolnikov, "a legjobb magyar blues gitáros" Ronnie Earl, Paul Geremia, az ausztrál Dave Hole, a holland Hans Theesink, a Mojo Blues Band szintén Ausztriából, Norman Beaker, a jelenleg a Canned Heat élén nyomuló Robert Lucas, Tinsley Ellis, Tom Shaka, a jugoszláv Homesick Mac stb.) került az élvonalba, akik az "öregekkel" együtt vitték, s viszik ma is tovább a blues zászlaját. Az elmúlt harminc évben a bluesnak a zenei világban elfoglalt pillanatnyi helyzetétől függetlenül rendszeresen tűntek fel új és új előadók szerte a világban. Ez kétségtelenül okot ad a műfaj szerelmeseinek a bizakodásra.

J. B. Huttonak igaza volt, a blues tényleg örök.

Martsa Balázs

(A fenti elemzés a napokban megjelent White Boy Blues /A fekete zene fehér mesterei/ című kötet egyik fejezete.)


2000. július 17.

MI A BLUES ?

A legtöbb ember nem is tudja, mi az a blues. A blues egy érzés, tudjátok? Én valóban azt érzem, amit játszom.

(Fred "Mississippi" McDowell)

Amerikai néger sirató ének. Jellemzője az állandó négyütemes harmónia.

(Magyar Larousse Enciklopédia, Akadémia Kiadó 1991)

A blueszal születtem, a blueszal eszem, a blueszal alszom, ez a tiszta igazság.

(John Lee Hooker)

A blues abból fejlődött ki, hogy a néger alkalmazkodott Amerikához, és elfogadta Amerikát. De egyúttal olyan zene is volt, amelyet a néger itteni sajátos helyzete hozott létre. A korai blues az amerikai társadalom felépítményébe illeszkedett néger egyéniség legmegkapóbb kifejezése.

(Le Roi Jones: A blues népe, Néger zene a fehér Amerikában, Fordította: László Balázs, Európa könyvkiadó 1970, Modern Könyvtár Sorozat 185)

A blues a gyökér, a többi zene pedig a gyümölcs.

(Willie Dixon)

A blues mindenkié lehet. Egy babáé, aki a bölcsőben cumi után sír, vagy Janis Jopliné.

(B.B. King)

Nem kell feketének lenned ahhoz, hogy tudj bluest énekelni. Csak szenvedned kell, és egy fehér is szenvedhet úgy, mint egy fekete.

(Bob Hite)

A blues nem hal meg soha.

(J. B. Hutto)

(Az összeállítás Martsa Balázs: White Boy Blues című könyve alapján készült.)


2000. június 13.

Nyári hangjegybörze

Évtizedek óta a nyárelő a friss slágerek köztudatba "hajításának", az új lemezek piacra dobásának időszaka. Ilyentájt régi és új, dilletáns és hótprofi bandák/előadók/projektek váltják egymást a lemezjátszókban, a nyári csúcsidőkre készülődő klubokban, a d.j.-k keverőpultjain és a színpadokon. Slágertévék és rádiók "nyomatják" a dance-t, ontják a rap-et, a rockot vagy éppen alázzák meg az arra fogékony halandót néminemű csipkésbugyis csujogatóval. Nos, ez ez mostanság sincs másképp. A 2000-es felhozatal azonban nem is snassz, hiszen immár "érted dobban" a Kiwi (értsd: megjelent a magyar bulibanda új albuma), kijött az új Skyland-maxi, a különleges hangzásvilágú Anima Sound System korongja, de ismét összeáll(t) a Bikini - sőt D. Nagy Laliék azonmód összeállították a kilencvenes évek dalaiból mazsolázó Gyémántlemezük anyagát - is. A nemrégiben hatalmas sikert hozott Pecsabéli Lord-szeánsz után pedig a szombathelyi rockbanda is újra hallatt magáról: ezúttal '88-as albumuk aktualizált, a kor színvonalához, elvárásaihoz igazított melódiáikkal tisztitják át az arra érdemesek/fogékonyak hallójáratait. És hogy külföldre is tekintsünk: mintegy a nagy nyári bulikat megtámogatandó júniusra "előoson(t)" Armand Van Helden house-ba "csavart" hangjegyorgiája (Killing Puritans), ráadásképpen az augusztusban a Diákszigetre ellátogató sztárok sem tétlenkednek, elvégre napjainkban Lou Reed, az Asian Dub Foundation és a Chumbawamba szintén vadonatúj melódákban "utazik".

Szabó Zoltán Attila


2000. május 26.

Lajkó-koncert Monacóban

Június 20-án nyílik meg Monacóban a Grimaldi Fórum, ahol Lajkó Félix a monacói herceg előtt lép fel. Az előadást a hazai publikum már hallhatta korábban a Zeneakadémián. Figyelemre méltó adalék, hogy a napjainkban ünnepelt Lajkót alig tíz esztendeje eltanácsolták a zenei középiskolából, mert tanárai nem tudták elfogadni L. F. kísérletező kedvét, provokatív jellemét és azt, hogy mást gondol egy-egy zenei tételről, mi több, varáiációkat játszik belőlük.

- Merliner News -


2000. május 22.

FILM & ZENE

Két, az Oscar-díjról frissen lemaradt mozi zenei anyaga jelent meg a napokban. Az egyik, filmkockák nélkül is fülbemászó hanganyag: a Hurrikán című hollywoodi meskete ürügyén cédére "sepert" dalgyűjtemény olyan előadókkal, mint Aaron Hall, Me'shell Ndegéocello, Ray Charles vagy a Jazzyfatnastees. A másik, hallójáratsimitó "mozikorong" a New Line Cinema újdonsága: a Magnolia. Sajátos zenei világba csöppenhet az, aki Aimee Mann és a Supertramp felvételeit hallgatja. Némelykor puritánul egyszerű, máskor barockkosan túlzó (Logical Song) melódiák sorjáznak.

- Schwalm -


2000. május 8.

HAVI TOP

Éjjeli balladák

Mark Turner új, letisztult dzsesszballadákat tartalmazó albumát (Ballad Session) hallgatva az embernek olyasféle érzése támad, mintha legalábbis egy Spike Lee-film miliőjébe, egy apró, balhémentes (?) bárba csöppent volna (á la Denzel Washington), ahol jóféle whiskyt kortyolgatva, egy gyönyörűséges kávébarna lányka oldalán meghitt közegben dúdolhatja az I loves you Porgyt, vagy éppen a Nefertitit. Ez a közeg/MUZSIKA valahogy más, mint a megszokott hétköznapi valóság. M. T. zenéjét (le)hallgatva a nagyvárosi nihilt, a pöffeszkedően pénzsóvár bizniszcirkuszt, és a mintegy ellenpontként a (kül)városnak "feszülő" gettó kegyetlen törvényeit könnyen semmibe veheti a dzsesszrajongó, a hallójáratait - minő képzavar! - karbantartó delikvens.

Néha ennyi is elég. Elég, ha finoman szól a szaxi (nem úgy, ahogy a Hotel Mentholban!), ha - Brian Blade-nek köszönhetően - jól "seper a dobverő", ha Kevin Hays révén halkan "zokog" a zongora, s ha mindehhez erőteljesen tempózik egy virtuóz kezébe (Larry Grenadier) keveredett basszusgitár. No és persze ha lebben a szóló - Kurt Rosenwinkel jóvoltából. Ez nem duma: a lemez tényleg nagyon O. K.! Ajánlom is minden megfáradt jampinak, korosodó rockernek, de leginkább azoknak, akik rajongói minden jónak: a nőnek, a nemes italnak, és persze az improvizatív, szentimentalizmusba hajló, kizárólag éjszakai felhasználásra alkalmas simulékony elitdzsessznek.

- saboteur -


2000. május 5.

Minden sarkon...

"Szenteskedő álszentek / Ne akarjatok megnyerni, / Barátságos irigyek / Ne akarjatok végleg elűzni..." - danászta egykoron a Nagy Magyar Rockhérosz, Miskolc egyszerű gyermeke. A nagy bajuszú, őserőtől duzzadó, munkáskabátban masírozó faldöntögető sámán. Aki ha kellett (ha nem...), a vörös tigrist is leteperte... Sokan, kamaszok ezrei hittek benne és az általa, valamint zenekara, az Edda által teremtett, mára hamisnak bizonyuló illúzióknak. Aztán - ahogy P. A. maga is beharangozta a nyolcvanas évek végén - változtak az idők. És vele az imidzs is. Jöttek a nemes bőrök, az üzleti vállalkozást megalapozó sapkák, kitűzők, flitterek. Egy kicsit a Kiss, egy kicsit a Toto, egy kicsit a Whitesnake nyomvonalán haladva, David Lee Roth és Freddy Mercury után szabadon az Edda is mind ügyesebben kopírozta a már bevált külhoni, Miskolctól, a külvárostól azonban idegen glam-kliséket. De ezek még mindig szép idők voltak. A pestiessé fajult "Vasrock" Dunapatajtól a Pecsáig, Inotától Polgárig hangosan, erőteljesen zengett.

Majd jött a "szélvihar". Később pedig körvonalazódott az ördögi kör, amely ugyan elsodorta az Eddát, ámde mind többre/nagyra vágyó hősünknek jókora bevételt hozott. Csak hát ahogy duzzad(t) a kassza, apad(t) a tartalom. Kiderült: a régmúlt lázadása sem volt egyéb, mint tudatos sikerhajhászás, a közönséget semmibe vevő, olcsó bálványteremtő hadművelet. És eljöttek a dáridók. Dzsimi és Attis egy hajóból vonyítanak a Holdra. Előbbi azonban csak azt teszi, amit elvárhatunk tőle. Utóbbi viszont végleg lerombolja az Edda-mítoszt. Rózsaszín plakátokon tar fejére biggyesztett sámsoni hajkoronában parádézva, aktuális slágereket bömbölve bizonyítja, hogy egy magyar rocker minden sarkon feltalálja magát...

- saboteur -


2000. április 28.

Film & Zene

A szokvány amerikai filmekhez társuló (háttér)zenekavalkádról általában nem érdemes szavakat pazarolni, mivel a legtöbb produktum önmagában nem állja meg a helyét, csakis a szapora mozgóképekkel társulva működőképesek. Kivételek csak ritkán akadnak. Igaz, mostanában a megszokottnál jobb a felhozatal, hiszen megjelent néhány valóban figyelemre méltó újdonság. Az első csemege egy válogatás (Absolut Filmslágerek), amely ugyan a kisiklott Rebel Force - féle Star Wars - átírattal indít, de aztán szépen (át)alakul, mint ama púpos gyermek a prés alatt. A lemezen rajta vagyon a Beautiful South a Francia Csókban elhangzott szerelmetes balladája, a Dire Straits a Desperado-ból ismerős karcos őrülete, több Ponyvaregény-sláger. Még jobb (és persze egységesebb) a The Million Dollar Hotel című Wim Wenders moziból kimásolt, "depresszióba tunkolt" Bono - egyveleg. Ez a szomorúzene önmagában - a filmtől függetlenül - is katartikus élmény. Igaz, nem dob fel, ellenben kiüt/lehangol...

- Schwalm -


2000. április 26.

A rockzene csodája

"Amikor olyan csodákat látunk, mint Page, Bonham, Plant és Jones, akkor megérezzük, hogy bizonyos jelzőket könnyen osztogatnak másoknak. Aligha lehet másokat olyan ragyogónak, olyan szédítőnek nevezni, mint a Zepet..." - írta egykor a Melody Maker. És valóban ha a mesében Óz, a rockzenében a Led Zeppelin a csodák csodája!

Ennélfogva a most megjelentett - ki tudja hányadik? - Zep-válogatás, amely - a korábban kiadott, a korai évek terméséből "kimarkoló" anyag után, most a kései éveket veszi célba: nem hiányozhat egyetlen tiszta filhallású egyén CD-gyűjteményéből sem. Ez nem gépzene, ez nem piacorientált popcornmjúzik, hanem egy kitűnően - megjegyzem, nem volt nehéz dolga az album szerkesztőinek - egybepasszintott best of - korong.

A tíz dalból (azért sem írok slágert!) nincs olyan, amelyet kiemelhetnék. Szentségtörés lenne a többi "Zep-gyermekkel" szemben. Úgyhogy minden kommentár, fölösleges szajkó helyett idemásolom a kései évek gyűjteményén hallható zeneművek címeit, azzal a fontos kitétellel, hogy jelzem: a lista szükségképpen töredékes. Hiszen a best of - lemezek sajátossága éppen az, hogy nem képeznek egységet, csupán felvillantanak valamit a múltból, mintegy reklámozva az igazit, az eredetit, az el nem feledhető Legendát.
A dalok tehát: The song remain the same, No quarter, Houses of holy, Trampled underfoot, Kashmir, Ten years gone, Achilles last stand, Nobody's fault but mine, All my love, In the evening.

- Sz. Z. A. -


2000. április 19.

Eljött a kóklerkánaán

S vele Jana, U-Kry, Martin és a többi orális hős is beérkezett. Ők azok, akik napról-napra megtévesztett kiskamaszok vizslató tekintete előtt bizonyítják, mire is képes 2000-ben magyarföldön egy-két-há' önkontroll nélküli, elszabadult egóját a kamera előtt illegető fantomfelnőtt. Övék a Doboz. A Music Box, amely éjjel-nappal ontja a szemetet néhány, hülyeségére büszke, tiprótalpas műmenyecske és több, láthatóan ideggyenge, önmagát macsónak (be)képzelő egyenbi(r)ka aktív közreműködésével.

Ezt bizony látni kell! Ahogy például Jana természetellenes orrhangon közli: "nyitottak vagyunk!", az valami (rém)mesés. De ha lehet még cizelláltabb, amikor nevezett médiaszemélyiség kiböki a frankót, miszerint: "...kell a kódot is, az előadót is, a mindent is nyomatnotok." És közben - ahogy a Twin Peaksben - csak szól, csak szól a zene. Nem ritkán kitűnő előadók nagyszerű klipnótái. Bowie, Marley, Santana. Máskor Neo, Guano Apes, Beastie Boys a menü. Az alapötlet tehát nem is lenne rossz. A telefonszavazatok alapján interaktív módon szerkesztett tv-program ugyanis elférne a palettán. Csak hát a megvalósítás. Ekkora dózisban dilettantizmusát ostoba közhelyek és kibicsaklott félmondatok mögé rejtő önimádó fazont és fruskát soha ezt megelőzően nem láthattunk a képernyőn. Kár, hogy ennek az egésznek a jobb sorsra érdemes, naiv kiskamaszok isszák meg a levét. Kár, hogy tudatlan felnőttek pont őket pécézték ki, mint célcsoportot. Ahelyett, hogy maguknak adnák be ezt a maszlagot.

- saboteur -


2000. április 10.

Kocsis leváltására szavaztak a filharmonikusok

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagjai - szokásjog alapján - titkos szavazással véleményt nyilvánítottak arról: alkalmasnak tartják-e Kocsis Zoltán zeneigazgató-karmestert a zeneigazgatói feladatok jövőbeni ellátására. A jelenleg 109 tagú zenekarból 89-en vettek részt a voksoláson és a megjelentek 81 százaléka látta úgy, hogy kocsis nem alkalmas a direktori pozíció betöltésére.

- Merliner News -


2000. április 7.

Pop-rock múzeum nyílt Prágában

Bakelitlemezek, gitárok, pengetok, régi magnetofonok, történelemről mesélő rádiók mellett gazdag zenei archívummal rendelkezik a múzeum, amely a cseh/szlovák pop és rock muzsika fejlődését mutatja be. Tekintve, hogy a Prágai Tavasz elfojtását követően számos híres előadót indexre tettek, a rock a hetvenes- és nyolcvanas években a politikai ellenállás fegyverévé "nemesült". Nem véletlen tehát, hogy a múzeum ünnepélyes nyitónapján az a Vladimír Misik is fellépett, akit anno a csehszlovák rezsim leparancsolt a színpadról.

- Merliner News -


2000. március 27.

Ez ám a világzene!

A Hungaroton gondozásában megjelent Sebestyén Márta 1976-tól napjainkig született dalaiból, felvételeiből az a gyűjteményes korong, amely best of... - jelleggel az énekesnő eddigi pályájáról ad egyfajta áttekintést. A lemezen hallható dalok kivétel nélkül a Kárpát-medence gazdag és erőteljes népzenei örökségéből merítenek. Sebestyén Mártát az albumon a térség zenei kultúráját szintén jól ismerő, egyszersmind elkötelezett muzsikusokból álló zenekarok kísérik: a Muzsikás, a Zsarátnok és a Sebő Ensemble.

- Merliner News -

 



2000. március 20.

CsápcsászáRock kóklerkánaánból

Egykorvolt rockerek, levitézlett csápcsászárok, valaha volt bőrkemény-legények, az őszinteség zászlaját magasra emelő, még a hetvenes-, nyolcvanas évekből reánk hagyott vagabundok sorra futnak a média ölelő "karjaiba". Ének helyett jobbára magyartalan mondathalmazokba foglalják agyament frázisaikat. Ja és kérdeznek. Hiszen szerepük (státuszuk?) szerint talk-show műsorvezetők, vagy effélék. Önkontrollra esetükben tehát nincs is szükség. Jóllehet - Nagy Ferót idézve - "régi fényük lekopott már"...

Alfa Tv, ATV, Bp Tv, estébé. Az emlegetett őszülő halántékú "skacok" nyomulnak, ahol csak érik. Közös jellemzőjük, hogy többségük a Karthago-t "koptatta", esetleg eddázott, mobilozott. Mostanság politikusokat, menedzsereket, szappanopera-slágergyártókat, frissen frekventált rádióSOKKat tisztelhetünk bennük. Médiagurukat, akik danászni már nem, beszélni/kommentálni/kérdezni/értékelni/elhallgatni még nem tudnak. De legalább roppant szorgalmasak. Benne vannak mindenben, amit médiának, szórakoztató mufajnak, mai magyar televíziós kultúrának neveznek. Az Össznépi Szellemírtás kiemelkedő harcosai, akikkel estéről-estére együtt ünnepelhetjük a sokáig mellőzött magyarock felszabadulását. Eljött a kóklerkánaán!

- dj Hippi -


2000. március 17.

Edinára hangolva

Sok évnyi vokálozás, háttéréneklés után végre lehetőséget kapott Edina is arra, hogy bizonyítsa: elől, a reflektorfényben a helye. Nevezett - leválva Szikoráról, a Tátrai Band-ről és a többi valaha volt(?) kenyéradó "gazdiról" - a napokban megjelentette első albumát. A lemezt, amely Kicsit más címet kapott, ám nagyon is elüt a mifelénk uralkodó alacsony színvonalú átlag-poptól. Edina alapvetően romantikus hangzású dalokból is minőségi és nem holmi jellegtelen, szirupos elegyet fozött ki számunkra. Érdemes ráhangolódni!

- Sz. Z. A. -

 

 

 


2000. március 15.

A tűz márciusa

Kocsis Zoltán zeneigazgató véleménye szerint: "A Nemzeti Filharmonikusok első olyan évadjába léptünk, amelynek már minden elemét az új művészeti vezetés határozta meg, amelyet nem nehezítenek a múltból származó terhes örökségek, de amelyet változatlanul bevilágít annak a tradíciónak a fénye, mely elsősorban Ferencsik János nevével fémjelezhető."

E szellemiség jegyében lép március 24-én (ejtsd: március utolsó előtti péntekén) a Budapest Kongresszusi Központ pódiumára a zenekar. Repertoárjukat ezúttal a Prometheus-mítosz szövi át. A Nemzeti Énekkarral kiegészülve Liszt és Szkrjabin - a Kaukázus sziklájához láncolt titán története alapján fogant - szimfonikus költeményeit, valamint Szokolay Sándor ugyancsak témába vágó oratóriumát, A tűz márciusát adják elő.

- Merliner News -


2000. március 14.

S&M, avagy Az istenek alkonya

Ha igaz a tétel, amelyet minden hájjal megkent, kitűnő firkász cimborám állított fel még évekkel ezelőtt, mely szerint "Wagner kora Metallicája volt...", akkor a most megjelent, a san francisco-i szimfonikusokkal és Michael Kamen dirigenssel kiegészült/megerősített dupla Metallica-korong (S&M) sejtetni engedi, hogy a fenti megállapítás akár fordítva is helytálló lehet.

Az egyedi stílusú amerikai zenekar ezzel a lemezével ugyanis nem titkoltan széjjelfeszíteni igyekezett - a kilencvenes években már méltatlanul rájuk erőltetett - "metál-feszületet" és egyértelműen a klasszikus megszólalás/hangzás felé nyitott. Nagyravágyóan(?) megpróbálták a lehetetlent: ha úgy tetszik, Wagner szellemében, ám változatlanul a rock-ősforrásból merítve valami olyasmit létrehozni, amely csak keveseknek sikerült eleddig.

Nem tisztem itt és most eldönteni, maradéktalanul sikerült-e mindez nekik. Csupán egy biztos: napok óta - és gyaníthatóan még hosszú hónapokig - "rongyosra" hallgatom ezt az albumot, amely átgondolt, precízen kidolgozott muzsikát tartalmaz, amely korunk egyen-szószba tunkolt műanyagmoslékától alapvetően különbözik. Kövezzenek csak meg a sznobok, de ez idő tájt agyonhasznált CD-játszómban egymást váltja az S&M és Az istenek alkonya.
Szégyellem magam!

- dj Hippi -


2000. március 13.

Santana - kultusz

A nemrégiben kilenc Grammy-díjat "besöpört" muzsikust, Carlos Santanát hetek óta ünneplik mexikói szülővárosában. Autlan de Navarróban utcát, teret neveztek el róla és hamarosan - a mifelénk teljességgel ismeretlen (nép)szokás szerint már életében! - szobrot is állítanak neki. Aztékföld gitárvirtuóza visszavonhatatlanul bevonult a (zene)történelembe...

- Merliner News -


2000. február 23.

Együtt koncertezik Stéphane Belmondo és Vukán György

A Francia Intézetben 25-én (értsd: péntek este hét órától) Stéphane Belmondo vendégeskedik. A neves francia dzsesszmuzsikus, az Aix en Provence-i zeneakadémia kitüntetettje, igazi zenészfenomén. Nemcsak harmonikán játszik, de ütősként is kitűnő. Ugyanakkor, mint trombitás szerzett magának (világ)hírnevet, elismertséget. Kitűnő iskolája volt, elvégre még 1977-ben Marcel Boyer oldalán kezdett el trombitálni, így Belmondo elsajátította azt a mestere által kifejlesztett különleges légzéstechnikát, amivel a fúvóshangszerek valódi hangja szólaltatható meg. Budapesten a Vukán György vezette Creativ Art Trio-val lép a nagyérdemű elé.

- Merliner News -


2000. február 22.

Ingrid Fliter és a filharmonikusok a Zeneakadémián

Kocsis Zoltán zeneigazgató véleménye szerint: "a Nemzeti Filharmonikusok első olyan évadjába léptünk, amelynek már minden elemét az új művészeti vezetés határozta meg, amelyet nem nehezítenek a múltból származó terhes örökségek, de amelyet változatlanul bevilágít annak a tradíciónak a fénye, mely elsősorban Ferencsik János nevével fémjelezhető."

E szellemiség jegyében lép 23-án este a Zeneakadémia színpadára a zenekar, amely ezúttal egy Buenos Aires-ben született, Freiburgtól New Yorkig szinte mindenhol megfordult zongoristával, Ingrid Fliterrel egészül ki. Margulis és Martha Argerich tanítványa ezúttal a filharmonikusokkal közösen Schubert VII., C-dúr szimfóniáját és Prokofjev harmadik zongoraversenyét játssza el.

- Merliner News -


2000. február 14.

II. Collins

Úgy tűnik, Phil Collins csemetéjét is megfertőzték a muzsika hangjai. All of who you are - című debütáló albuma noha sokban különbözik édesapja/nagy elődje zenei világától, mégis tartalmaz számos hasonlóságot, közös vonásokat is. A címadó dal vagy a Jaded című szerzemény például és a egy az egyben a Genesis-t idézi. A többi nóta már inkább slágeresen misztikusnak, enyhén pszihedelikusnak mondható. Néha azonban még megesik az is, hogy - egy-egy hangminta, pillanat erejéig - a korai Duran Duran vagy más, valahavolt újromantikus popbanda hangzása "köszön" vissza. Egyszóval, Simon első lemeze nem kiforrott valami - elsősorban az útkeresésről, a kísérletezésről szól.

- dj Schwalm -


2000. január 20.

Nem erté, nem bété...

Újra együtt a KFT!

Ahogy mondani szokás immár "le vagyon zsírozva", avagy szalonképesebben: helytálló ama bombasztikus infó, mely a nyolcvanas évek egyik legeredetibb hazai popbandájának újbóli összeállásáról (egybekeléséről?) regél.

A KFT - merthogy róluk van szó - tehát ismét a hurok közé csap. Mi több, a -Bornai - Laár - Márton - II. Lengyelfi (Mohai?) összetételű, kellően agyament négyes fogat nemcsak holmi közönséggyalázó nosztalgiaszeánsszal rukkol ki (mint megannyi holtfáradt, megújulni képtelen, bár kishazánkban még így is szépen kaszáló pályatárs, netán "szupergrup") hanem azonmód vadonatúj stúdióalbumot is rittyentenek a fiúk. A korong megjelenése egyébiránt február végén várható, bár a Bankrabló című új dal már letölthető http://www.kft.hu cím beütlegelését követően - a netről.

A zenekar döntése amúgy csakis helyeselhető. Igaz, az örömteli hírt kommentálva azért kétségek is joggal gyötrik a hírhozót, hiszen az új cédé nem lehet sem szimplán (el)hallgatható, sem kellemetesen üde. Csakis kiemelkedő, uram bocsá’ kitűnő lehet! Elvégre a káefté a kevés, még nem odakozmált formációk egyike. És ugye nemcsak a név kötelez, hanem a korábbi remek produktumok (Bál az Operában, Siker, pénz...) is kötelezővé teszik a léc magasra függesztését.

De nem akarok előre "laárogni", inkább "várom a nemjövőt"...

- Szabó -


A KFT és a multimédia

Peter Gabrielhez és David Bowie-hoz hasonlóan a hazai zenekarok közül a KFT volt mindig is az a team, amelyik hajlamos volt előre nézni, új technikákat alkalmaztak, felhasználták, beépítették azok eredményeit programjaikba/muzsikájukba.

Kuriózum volt a közel 15 esztendeje, 1985-ben a Bál az Operában lemezre készített multimédia program (akkortájt még a ZX-Spectrummal kacérkodtak...), akárcsak az 1996-os nagyszabású Budapest Sportcsarnokbeli Bál az Interneten koncert, és ezzel szinte egy időben az első, csak az Interneten fogható zenei rádió beindítása.

A Bál az Interneten buli itt és most megér egy újabb "misét". Elvégre ‘96-ban az akkor még kevéssé ismert Internet-technikát építették műsorukba. Az akkori BS-siker (in memoriam...) a nemcsak a slágereknek volt köszönhető, hanem a Hazel O’Connorral közösen előadott dalnak is. Hazel Dublinban élőben énekelt egy stúdióban, míg a zenekar szintén élőben - a kétszobányi számítógéprendszernek és három ország telefontársaságának köszönhetően -, vele szinkronban játszott a BS színpadán (http://www.kft.hu/bal). A koncert kapcsán az emlegetett KFT-honlap volt az első, amely idehaza valóban széleskörű nyilvánosságot kapott.

- Merliner News -

 


2000. január 10.

Kortárs zene és dzsessz Bach jegyében

Ez az év is jól kezdődik! Január 14-én az európai hírű Bl!ndman Kwartet ad koncertet a Trafóban. A dzsesszt és kortárs zenét egyaránt játszó belga zenekar sajátos repertoárjával és különleges, ún. "klapping-technikájával" szerte a kontinensen kivívta mind a szakma, mind a közönség elismerését. A csoport mifelénk sem ismeretlen, hiszen immáron harmadik alkalommal látogatnak Budapestre. A mostani koncert aktualitását az adja, hogy hosszabb szünet után a kvartett éppen a napokban jelentette meg legújabb lemezét, melyen a szívhez, a lélekhez és az értelemhez szólni kívánó szaxofon-négyes Bach orgona koráljait játssza.

- Merliner News -

 

Merliner havilap Merliner Archivum WebDesign honlap E-mail