A MERLINER ajánlja:
ˇ Ványi Ágnes és Schwalné Navratil Katalin: Mi? Mi! avagy diszlexiás (kép)regény című, a Calibra-könyvek sorozatában megjelent, hiánypótló gyakorlóalbumát, mely a nehezen olvasó gyermekek számára - akárcsak a szerzőpáros korábbi műve, az Írd füllel! - hozhat "megváltást", adhat jelentős segítséget, afféle "olvasási mankót".

Schwalmné Navratil Katalin vélekedése szerint, egy jó hangulatú, jobbára a köznapi társalgást idéző gyakorlóanyagot nyújtanak most át a nehezen olvasó 8 - 12 éves gyermekeknek. Használatát javasolják logopédiai terápián, otthoni gyakorláson vagy iskolai korrepetáláson egyaránt. Sőt, az olvasástechnikai feladatok azoknak a gyermekeknek is fejlesztik az olvasási szintjét, akiknél különösebb gondot eddig nem észleltek sem a pedagógusok, sem a szülők.

- Fontos eleme a gyakoroltatásnak a betűkártyákkal végzett szótagolvasás - állapítja meg a Merliner kérdésére válaszolva a kötet társszerzője. Egy-egy makacsabb betűtévesztés esetén akár mindennap lehet velük gyakorolni. A szóanyag amúgy meglehetősen speciális. Hiszen anyanyelvünk szókészletéből azzal a céllal válogattunk, hogy a különböző oktatástechnikai nehézségek, többek között a betűcserék oldását a leghatékonyabban segítsük. De szókincsbővítő hatás is rejlik a gyakorlóanyagban. Kérjük azonban, hogy a szülő vagy a kolléga erőteljesen szűrje meg a szavakat! A ritkább, nehezebb és inkább csak a gyakorlást elősegítő szavakat (pitypalatty, sutty, stb.) hagyjuk meg a gyermek passzív szóállományában. Egyébiránt türelmet, megértést és sok sikert kívánok - szerzőtársam nevében is - a gyakorláshoz! A Merliner nemkülönben...

Kiváncsi lennék, ha hipp-hopp megszünne a Familia Kft. véget nem érő(?) szériája, mi maradna meg belőle emlékezetünkben? Mire emlékezne a bolondos szappanopera hajdan lelkes közönsége, hányan emlegetnék fel az ikrek egykori "hőstetteit", hányan emlékeznének a folyton mozgásban lévő Krisztire, vagy kissé robusztus tesójára, hányan tudnák fejből ídézni a régmúlt poénokat? Gyanítom, hogy évekkel, évtizedekkel később már csak a az a bizonyos "eddig, eddig..." marad(na) meg kollektív tudattalanunkban. Nem ez a helyzet a Mézga család esetében! A legendás rajzfilmsorozat számos gegje, megállapítása, röhejes szituációja máig élénken foglalkoztatja az átlagmagyart. Mézga Géza immár mítikus hős, Aladár valódságos szupersztár, nem beszélve a link tiniről, Krisztáról, a elhanyagolt asszonyságról, Pauláról, az örökbecsű Máris szomszédról, a láthatatlan Hufnágel Pistiről, vagy MZ/X -ről, aki mifelénk talán még Luke Skywalker-t is kenterbe veri. Csak egy példa: emlékszem, a szép emlékű Király sztríti párlatadagoló "üzemben", a legendás Zöldség-Gyümölcs nevű mulatóban a kilencvenes évek elején, amikor a királyi televízió mellőzte Mézgáékat, a tévés főcímzene ("van itt nálunk hajcihő, kitünő hangulat, olyan, mint a vadnyugat, zene-bona, ricsaj...") volt a legnépszerűbb sláger! Hihetetlen de igaz, az emlegetett "intézményben", sőt, az ország számos underground-klubjában sokáig ez volt a vezető sláger, s csak Mézgáék után kullogtak a világsztárok világsikerei. A REM, a B52, a U2, a The Cure, sőt Bob Marley, Jim Morrison, Jimi Hendrix is lemaradt, akár a borravaló...
Röpke értekezésem célja kivételesen tehát nem egyéb, mint jelezni: a Mézga Muri címmel rövidesen megjelenő popalbum alighanem ismét, immár a hivatalos slágerlistákra robbanthatja az amúgy is felejthetetlen, meglehetősen egyszerű, ámde a magyar valóságról sokat eláruló, dalocskákat. És ez a friss lemez alighanem újjáéleszti a kultuszt, így remélhetőleg az illetékesek, a tévés nagyfőnökök is megértik végre: a magyar rajzfilmek - lett légyen az bolondos, ám korántsem szappanszerű széria, esetleg egyszeri, klasszikus mesét feldolgozó mű - műsorra tűzése kötelező "házi" feladatuk! A nézők ugyanis nemcsak a Nickelodeonra, a Cartoon Networkre vágynak, hanem időről-időre szeretnék viszontlátni Bubót, Gusztávot, Mézgáékat, Az Erdő kapitányát, ne adj' Isten a mélyebbről "merítő" klasszikusokat, a János Vitézt, a Fehérlófiát, a Hófehért, a Daliás időket, az Idő urait, a Macskafogót, avagy olyan röpke animációs gyöngyszemeket, mint amilyen a Babfilm vagy A Légy. Jó lenne, ha azok, akik már látták, ismét önfeledten szórakozhatnának ezeken a remekműveken, de az még üdvösebb volna, ha a mai gyerekek is megcsodálhatnák az emlegetett kivételes produkciókat. Lám, a lemezkiadók már léptek, ideje lenne, hogy a műsorszerkesztők is (rá)kapcsoljanak...

Szabó Zoltán Attila

'98. szeptember 29.

"Lengyel-magyar két jó barát..." - tartja a mondás. És valóban a bódult borozgatások, az épitőtábori kvaterkázások, a közös froclik szintjén éppúgy egymásra talált e két nép, mint ahogy a jó foci iránti sóvárgásban, a történelem viszályainak alapos "kiélvezésében", a politikai játszmák, a vesztes háborúk és népfelkelések okozta sokkok túlélésében is mindig az élen jár(t)unk. Nem beszélve a számos kapcsolódási pontról, a megannyi közös nevezőről kulturáink "géntérképén".

Elég csak filmeseink szoros barátságára, családi kötelékeire gondolnunk. A Mészáros Márta - Jan Nowicki duónál hitelesebb példát aligha találhatunk. A lengyel színész azon túl, hogy számos Mészáros-filmben játszott fontos szerepet (lásd: Kilenc hónap, Útközben, Örökség, Magzat, Napló-trilógia), a rendezőnő élettársa is. Boguslaw Linda szintén a magyar filmek régi "motorosa". Dolgozott Xantussal az Eszkimó asszonyban, Gábor Pállal a Szirmok, virágok, koszorúkban, és Gazdag Gyula oldalán (Elveszett illúziók) is megfordult. Mint ahogy egy sereg lengyel aktor játéka színesítette Szabó István eddigi filmjeit. Lycina Winnicka neve a Szerelmesfilmből és a Tüzóltó utcából egyaránt ismerős lehet, míg Krystina Janda a Mephisto-, Maja Komorowska és Franciszek Pieczka pedig a Budapesti mesékben tűnt fel. Utóbbiak egyúttal azon a szemlén is láthatóak lesznek, amelyre szeptember 7 és 28-a között kerül megrendezésre a budapesti Lengyel Intézetben. A lengyel színészek Szabó István filmjeiben elnevezésű reprospektív "mozitárlatra" - ingyenesen! - várják a nézőket, bár a költekezésre azért így is lesz alkalom, hiszen Kovács István: Robogás a nyárba. Írások a lengyel filmről című kötete szintén ekkor, az eseményhez igazodva jelenik meg.

Szabó Zoltán Attila

A putrik prófétája

A kitaszított romák álmaikat kergetik. A putrik társadalma a kőtáblába vésett egyentörvényeket, a társadalmi normákat alátámasztó "téziseket" tagadva sajátos belső értékrendre, babonákra szert téve, a nomádok szabadosságát, a vad szenvedélyek szabad áramlását, a féktelen örömhajhászást helyezi piedesztára. Ez a Cigánytörvény. A kitaszított romák önpusztítóan romantikus tízparancsolata. A földönfutók, a csavargók bibliája. Kukunda, Jozsó, Kolompár, Golyvás és a lókupecek szájhagyomány útján terjedő elvhalmaza. Lóvér tündérmeséjének alapvetése. Lóvéré, aki Gyöngyössy Bence első - Montreálban már díjazott, mifelénk azonban csak most, a szemlén bemutatandó - játékfilmjének főhőse. Ha úgy tetszik, ő a cigányok prófétája; a tündérmesék mágikus, titokzatos nyelvén szóló vándorszerzetes, aki miközben (egy)befonja a cselekmények és a személyek saját maga készítette szövevényét, önmagát is behálózza, elemészti. A halálmadár neki sem kegyelmez...

"Ez egy nedves kor, éjjel vér folyik, nappal bor." Természetes hát, hogy Lóvér (Djocko Russich) is gyilkossá lesz. A hatalom szolgáját, a buldózerek hírnökét segíti/küldi a túlvilágra. A bűnbocsánat azonban elmarad, sőt, Lear király hasonmása leányát, Saroltát is elveszíti. A lány kifut a világból, ám apja a nyomába ered. Vándorlását, bűnbocsánatért esdeklő kálváriaútját követi nyomon a kamera. Egyetlen társa Tamáska (Szabados Mihály) a falu bolondja, az ügyefogyott bazsevavirtuóz. Kettejük kalandja, reménytelenül reményteljes "expedícójuk" adja voltaképpen a történet vázát, teszi lírai "ródmuvivá", egyúttal elgondolkodtató remekművé a filmet. A Romani Kris (Cigánytörvény) című romamozi nélkülöz minden kacatpanelt, sémát és az ún. kisebbségi témákat boncolgató áldokumentarista sokkolást. A mese igaznak, hitelesnek hat, hiszen eddig ismeretlen hétköznapi hősök (vö. Kusturica), Sály és Szomolya községek putripatriótái alkotják szinte a teljes szereplőgárdát.

A film operatőri teljesítménye külön passzust érdemel. Sas Tamás mozgóképei érzékletesen mutatják be a romák tarkabarka közegét, az időnként buja, máskor szíkes szépségű magyar tájat. Nagyszerűek a közeli snittek, az arcredőket, a szemek mélybarnáját vizslató totálképek. Ugyanakkor dícséretes az is, ahogy a kamera háttérbe vonul, ahogy szemérmes távolságtartással "csak" a lényegre, az eseményekre koncentrál. Nincsenek fölösleges látványelemek, nincsenek művien míves momentumok, oda nem illő képkreálmányok. Ez a film működik, életképes, atmoszférája, tiszta hangvétele van. Megér egy mozijegyet! (Hazai mozipremier: októberben; egy időben a Beverly Hills-i premierrel, a Magyar Filmfesztiválon - október 15 és 22-e között)

Szabó Zoltán Attila

A Merliner Sziget(hír)Ügynökség jelentése szerint, Vöri az idén is a hagyományoknak megfelelően, csontrészegen "nyitotta" meg a fesztivált. Ahogy az lenni szokott, a kora hajnali órákban kezdte meg a permanens vedelést, hogy azután az első akkordokra és gitárriffekre már csúcsformába lendüljön. Köztünk maradjon, az állandó edzés ezúttal is meghozta a kívánt eredményt, így a kultúrális eseményekből idén sem lát(ott) az égvilágon semmit...
Pedig ESEMÉNY, kiváltképpen színházi jellegű akad(t) itt bőven. Mindenekelőtt kiemelném a szép emlékű anno Tilos az Á-ban (is) megcsodált, pétervári illetőségű N.O.M. nevre keresztelt postpunk formációt. Ez a "zenebonabanda" - amely az utolsó előtti napon, a Bahia Színpadon, hajnali kettőkor nyomul(t) az idei parádén - nem annyira zaklatott ütemfélékbe ágyazott dodekafón "muzsikája" révén érdemel külön említést, hanem elsősorban komplett "pantomimsója", degenerált színpadi megjelenése miatt. A N.O.M. produkciója maga a SZÍNHÁZ, amit ha mondjuk Halász Péter rendezne meg, lelkesen üdvözölne a honi kritikusok többsége. Így azonban, csak egy elismerő csettintésre jók. A Merlinertől minden esetre megkapják...
A Diáksziget '98 színházi jurtájában ezúttal ha lehet, a megszokottnál is színesebb, műfajilag is változatosabb műsor kerül(t) teritékre. A Szegedi Kortárs Balett: Homo Ludens előadása, a Maskarások halálhajó-produktuma, az Ascher Tamás rendezte Brecht-Weil-Csákányi est, valamint Bozsik Yvette aktuális táncparádéja kihagyhatatlan csemege. De Hobo Viszockij műsora, Börcsök Enikő és Dévényi Ádám Mindennapi éjek elnevezésű "szolid tombolása" is ráfér a "szerre". Hogy a tradicionális performance-karneválról már ne is szóljunk. Vagy azért annyit mégis, hogy most sem marad(t) el a közös dobolás a 100 olajos hordón, a Hangkarnevál, a Hülyék Gyülekezetének (ez nem a HIT Gyagyáinak összegabalyodása!) forradalmi "nyelvelése", a Bubble Fun Trip carpe diem imitációja, vagy a Szélkarnevál, melynek legfőbb tanulságát Camus dolgozta ki, s imígyen szóla: "a metafizikai lázadás nem tör semmire, nem táplál reményeket. Csak megbizonyosodik a sors kérlelhetetlenségéről, anélkül, hogy beletörődne."

D. J. Hippi

"Labóratórium falak nélkül ..." Szentgyörgyi Albert ősrégi álma, vasfüggöny mögötti víziója sokáig árvalányhajas illuziónak, megvalósíthatatlan álomnak tűnt csupán. A gondolat születésének idején - a hetvenes években - kiváltképp merésznek (naívnak?) tűnt a Nobel-díjas tudós elképzelése, hiszen a kishitű többség, a jövő kristálygömbjét véletlenül sem fürkésző, leginkább az aktuális pártkinyilatkoztatásokhoz igazodó hitetlenek szemében mindez eretnekségnek, erős túlzásnak számított. Mint ahogy - hasonló "megfontolásokból" - a magyar, mint idegen nyelv fejlődéséhez, "eladhatóságához" sem fűztek sok reményt egykori "agytrösztjeink". Hűen tükrözi a korabeli mentalitást, faramuci viszonyunkat saját anyanyelvünkhöz Bródy János 1976 táján slágerré érett szösszenete, mely Edison pest-budai látogatását felemlegetve állapította meg kesernyésen: " Kár, hogy a magyar nyelvet rajtunk kívül nem érti senki/ Nem érti senki, nem érti senki/ És nem is akarja megtanulni..."

Azóta - bár erről szemellenzősen most sem vesz mindenki tudomást - nagyot fordultak a szelek. Kelet és Nyugat között partneri párbeszéd indult meg, globalizációról, egységesülő Európáról, internetről, világszéles információs sztrádáról hallhatunk nap, mint nap. Műholdak egész sora cirkál a fejünk felett, másodpercről másodpercre értesülhetünk bárhonnan bármiről. A valaha csak egy szűk elithez eljutó friss tudományos felfedezések többsége immár a napilapok, gyakran a bulvárlapok(!) címoldalán szerepelnek, gondoljunk csak a klónozott birkákra, a kultúrnövények géntérképére, a molekulákat feltáró újgenerációs spektrométer "média-hasznosítására", szétkürtölésére.
A tudományos felfedezések terén -akárcsak a közélet egyéb régióiban- persze megkerülhetetlen az angol nyelv. Hatása óriási; némi képzavar önkényes idepasszintásával fogalmazhatunk akár úgy is: amerre csak tekintünk, anglicizmus terem. De éppen ezért korántsem mellékes, merre tartanak az olyan apró, a világ össznépességéhez viszonyítva csak kevesek által beszélt, egyedi hangzású (anya)nyelvek, melyek egyéni színekkel gazdagítják mind az elit-, mind a tömegkultúrát.
Örömmel állapíthatjuk meg, hogy immár a gazdag szókinccsel bíró, grammatikai szabályait tekintve különösen figyelemre méltó magyar nyelv is vonzza a tanulni vágyókat! Nyelvünk kitörni látszik elszigeteltségéből, a sok éves bezártságból. Immár letagadhatatlan tény, hogy az elmúlt évek ismert politikai, gazdasági változásai előnyösen hatottak a magyar kultúrára, sok multinacionális cég képviselője, szakembere és számos mifelénk szerencsét próbáló idegen kacérkodik korábban lenézett vagy épp felmagasztalt, nehéznek és bonyolultnak tartott nyelvi technikáinkkal. A folyamatot igazolják, alátámasztják a legfrissebb adatok is. Míg például 1980-ban mindössze 2000 külföldi kapott egy évnél hosszabb időre tartózkodási engedélyt, ez a szám 1989 után évi 30-40 ezerre emelkedett. Ugyan ki hitte volna, hogy eljön az idő, amikor a ténylegesen itt élő, kényszerűen vagy önként és "dalolva" itt ragadt külhoniak számát több, mint százezerre becsülik?!
Jelenleg ez a helyzet. És mindezek fényében már aligha okoz meglepetést, hogy a magyar, mint idegen nyelv professzionális oktatása, a kor igényeihez méltó "tálalása", az eddig csupán piciny szakmai bázisokra épülő tananyag egységes formába öntése elodázhatatlan feladatunk. Az Akadémiai Kiadó hamarosan idehaza és külföldön egyaránt megjelenő, a kezdő szinttől a felsőfokig ívelő tankönyvcsomagjai tehát jó időben, bizonyos szempontból a legjobbkor kerülnek a (világ)piacra.
- Az előzetes felmérések alapján és az elkészült munkák szinvonalát látva, azt hiszem, joggal reménykedhetünk mind a szolíd anyagi, mind az erkölcsi sikerben - erősíti meg Vincze Katalin, a kiadó nyelvkönyvszerkesztőségének vezetője. A növekvő igényekre csak egyetlen példa: az Egyesült Államokban közel 140 ezer ember beszél magyarul és sokan már jelezték tanulási szándékukat.
- Az említettek nyílván a szép számú magyar kolónia tagjai...
- Részben igen. Bár a hazai igények is kézzel foghatóak. Az egyik készülő tankönyv éppen a Budapesten működő Hungarian Language School tapasztalataira épül, arra az immár hetedik esztendeje létező tanintézményre, mely a hozzánk látogatók többségét - akár két hetes "túlélő" , akár hosszabb általános kurzusok keretében - korszerűen és hatékonyan oktatja a nyelvre. Koháry Ilona: Magyar Iskola című kötete tehát már egy kész, bevált program szerint épül(t) fel, úgy, hogy nem feledkezik el a játékosságról, a kreativitásról, a nyelvtani gyakorlatokat könnyebbé tevő dalok (Bródy János és a Muszty-Dobai duó szerzeményei) tantervi beillesztéséről sem. Mindez a kezdő- és középszinten tartó diákokhoz szól. De Halló, itt Magyarország! címen egy kurzuskönyv is készül a haladók számára, mi több, az ELTE szerzőcsoportjának köszönhetően egy felső fokú tananyagot tartalmazó kurzus is napvilágot lát hamarosan.
- Hogyan lehet a világ különböző pontjain élő, döntően más érdeklődési körű, más és más szakmát űző felnőtteket és a tapasztalatlan, kisebb munkabírású, de frissebb gyerekeket ugyanazon iskolapadba ültetni? Hogyan lehet egy csapatba, egy kalap alá venni a magyarul tanuló japán diplomatát, az amerikai menedzsert, a francia focistát, a kínai papucsárust, esetleg az indiai ékszerészt?
- Azért esetünkben nem ekkora a szórás. Bár mindannyian különbözünk; ha egy nyelv elsajátítása a célunk, közös nevezőre juthatunk. A játékos nyelvtani módszerek éppúgy vonzzák az iparmágnást, mint a piaci árust, nem beszélve a gyerekekről. Az igények persze mások. Az üzletemberek inkább gyors sikerekre, kevesebb nyelvtani ismeretre vágynak, a kommunikációt részesítik előnyben. Mások alaposabbak, hajlandóak a finomságokkal, a mélyebb összefüggéssekkel is foglalkozni. Az alapok azonban ugyanazok. Ráadásul a cél is összefűzi a tanulókat, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az emlegetett nonprofit iskolában, a Hungarian Language School-ban az első perctől sikeres a képzés! A lényeg ugyanis a módszer minden részletre kiterjedő voltában, kommunikáció-központú gyakorlatában keresendő.
- Ma már alapkövetelmény a látvány, a szép külcsíny. E téren sem vallanak majd szégyent?
- Egy biztos: nem színtelenek és szagtalanok ezek a kiadványok - veszi át a szót Dr. Sós Péter János, a kiadó igazgatója. Remélhetőleg tehát megfelelünk ennek a kihívásnak is, így külsejében vonzó, akár az ismert angol nyelvkönyvek színvonalát is megütő könyvsorozattal rukkolunk ki. Olyan könyvekkel, melyek már a megújuló Akadémiai Kiadó profiljához méltóak. Az ál/népszerű tudományok megjelentetéséről viszont ezt követően lemondunk, s csak megalapozott, tényeken alapuló tudományos munkák és nyelvi szakanyagok megjelentetésére vállalkozunk!
- Hol itt az üzlet?
- A tudományos publikációknak megvan a maguk rendje, a szakmának pedig sajátos mozgása, törvényei vannak. Az aktuális szakmai anyagok megjelentetésére 48(!) szakfolyóiratunk vállalkozik, míg az átfogóbb munkák, értekezések kiadását ugyancsak magunkra vállaljuk. Az üzlet abban rejlik, hogy nem egy köteg papírfecnit adunk el, hanem magas szinvonalú, értéket képviselő szakmai anyagokat. Áraink pedig mindig a könyvben lévő információk függvénye.Amit mi csinálunk, nem reklámcsapda!
- A választások eredménye, az új kultuszpolitika mennyiben befolyásolja az Önök tevékenységét?
- Természetesen kihatnak ránk is a változások, ahol lehet, pályázni is kívánunk, de nem számítunk állami segítségre. Határterületeken mozgunk, függetlenül mindenki mástól. Az állami szerepvállalás más természetű. Az Anyanyelvi Konferenciával, a Magyarok Világszövetségével sokkal közelibb, partneri kapcsolat kiépítésére törekszünk. Egyúttal a virtuális műhelyekkel, a hasonló európai intézményekkel is jó a viszonyunk.

Szabó Zoltán Attila

Itthon próbált szerencse

In medias res. Leghíresebb musical-ei: Krónikás, Légy jó mindhalálig, Anna Karenina, A vörös malom, Utazás. A legutóbbi és legsikerültebb műve Kocsák Krisztián, aki nemrég megrendezett nulladik születésnapjára egy indulót kapott ajándékba a papájától, Kocsák Tibor zeneszerzőtől. A Kocsák-féle házi koncertek azonban nem nyilvánosak. A közönség viszont két év óta nem vehetett részt új premieren. Kocsák állandó szerzőtársával, Miklós Tiborral azonban most egy új musical-re készül. Kerényi Imre kérte fel őket a Madách Színház majdani megnyitójának alkalmából. A téma még titok. Kocsák Tibor addig is új, zenés színházi utakat próbálgat.
- Mikszáth Új Zrínyiász című regényéből írt színpadi művet Bodolay Géza. Ehhez kellett kissé pikáns, korhű, mai modern zenét írnom. Számomra ez egy nagyon érdekes játék. Musical-nek nem nevezném. A zenék nagy része akciózene, vagyis kísérőzene a színpadi játékhoz. Egy-egy dal itt-ott kiemelkedik. Hangulatában leginkább a Brecht-Weill-féle színházhoz hasonlít.
- Ezen kívül egy újfajta showműsorra is készül Nagy András íróval.
- Léner Péter, a József Attila Színház igazgatója kért fel bennünket a főváros centenáriumának alkalmából egy újszerű színházi kísérletre. Budapestről szóló kuplékból, operettrészletekből, sanzonokból, filmdalokból kell szerkeszteni egy színházi zenés montázst. Egy másodpercre sem hallgathat el a zene, amelynek minden pillanatban alkalmazkodni kell az írói koncepcióhoz. Így aztán az is előfordulhat, hogy mondjuk Bóni gróf dalából kimentünk három sort, és azt egy kórházi ápolónő fogja énekelni egy injekció előtt.
- Ha jól tudom, egy bankettre is készül.
- Valóban. Szirtes Tamás musical-osztályának vagyok a zenei vezetője a Színművészeti Fóiskolán. Az osztályból korábban sokan a Vasutas Musicalstúdióba jártak, így aztán Miklós Tibor, a stúdió tanára is jól ismeri ezeket az ifjú tehetségeket. Úgy gondoltuk, hogy a bankettjükre egy musicalt írunk számura, amely végül is róluk fog szólni. Még megemlíteném, hogy Kincses Veronikával és a Fóti Gyermekváros lakóival egy karácsonyi dalokból álló CD-t is felveszünk. Ebből TV-show is készül.
- A Rock Sínház társulata a színház utolsó éveiben játszotta Anna Karenina címmel írt musical-operáját az Operett Színház színpadán. Néhány előadás után azonban le kellett venni a műsorról, hiszen a Miss Saigon című musical-nek kellett a hely és az idő. Később megszűnt a Rock Színház. Az előadást azóta sem újították fel. Egy ilyesfajta méltánytalanság nem kedvetleníti el az emberet?
- Kétségtelenül volt bennem csalódottság. Az Anna Kareninánál az a probléma, hogy kifejezetten élő zenekarra íródott s olyan, kitűnő hangtechnikával éneklő színészekre, akiket most már nehéz összetoborozni. Többször szóltak vidékről is, hogy szeretnék bemutatni a darabot, csak nem tudták a megfelelő kvalitású embereket mozgósítani. Úgy látom, hogy az operához közel álló musical-ek, mint pl. az említett Miss Saigon, a Rock Színház megszűntével nem találtak helyet maguknak. Manapság inkább a tradicionális vagy a showmusical-ek korát éljük. Én inkább a musical-operák komponálására éreztem magamban ambíciót. Picit fáj a lelkem, hogy most erre az oldalamra nincs igazán szükség. Viszont a Légy jó mindhalálig sikere kárpótol mindenért. A darab már bejárta az országot, Finnországban is bemutatták. Most folynak a tárgyalások Párizsban, és nemsokára számíthatuk egy moszkvai bemutatóra is. Ezért gondoltam úgy, hogy egy kicsit kibővítem zeneileg az anyagot. Az új számok mellett a prózai részekhez is írok kísérőzenét.
- A Madách Színház zenei vezetőjeként nincs lehetősége egy olyan zenei közeget létrehozni, amely ezt az Ön által említett űrt betölti?
- Törekszünk arra, hogy musical-osztályokból kikerülő színészeket is szerződtessünk. Viszont egy zenei vezetőnek tudnia kell, hogy a színészek meddig érzik jól magukat. Nekünk kell alkalmazkodnunk a színészek hangi adottságaihoz.
- A darabok kiválasztásába is beleszól?
- Ajánlhatok. Hat évvel ezelőtt ajánlotam az Aspect of love és az Egy nyári éj mosolya című musicalt. Négy év múlva bejött mindkettő.
- Akkor nyitott szemmel kell járni a világban, hogy a rejtett kincseket is felfedezze. Van pl. igazán jó bolgár, cseh vagy mondjuk lengyel musical?
- Ez kifejezetten angolszász műfaj. Vannak országok, ahol születtek musial-ek, de a legtöbben inkább behódoltak a világsikereknek. Mi magyarok nagyon hamar reagáltunk erre a műfajra, talán ezért vagyunk egy picit előrébb. A környező országokban most kezd igazán kibontakozni ez a tendencia. Bevallom, hogy a “környékünkön” eddig csupán egy orosz és egy NDK musicalt láttam.
- Visszetérve az Ön musical-eihez, a Krónikás-t bemutatták Németországban, a Légy jó mindhalálig-ot Finnországban, Nyikita Mihalkov tervezte az Anna Karenina filmfeldolgozását, A vörös malom-mal Londonban vannak terveik. Budapesten jelen pilanatban egy Kocsák-musicalt sem játszanak. Ön viszont vezényel, zongorán kísér, hangszerel: a nevével ilyen formában sokat találkozhatank a színházba járók. Nem érzi ezt egy kicsit megalázónak?
- Az az igazság, hogy szeretek vezényelni, zongorázni, hangszerelni és bábáskodni különféle eseményeknél. Minden egyes munkámnál úgy érzem, hogy tanulok valami újat, akár a tanítványaimtól is. Ha az ember már nem érzi szükségét a tanulásnak, akkor az egészet abba kell hagyni. Ennek eleme lehet a legkisebb zenei munka is.
- Ír klasszikus zenét is?
- Valaki azt mondta egyszer, hogy minden dolog annyit ér, amennyi gondolat van mögötte. Mindig kísérletezem, de a zenéimet nem szeretem műfajilag behatárolni.
- Voltak olyan pillanatok, amikor úgy érezte, hogy külföldön kellene dolgozni?
- Voltak. A Rock Színház segített abban, hogy végül is itthon próbáljak szerencsét. Aztán amikor láttam, hogy a darabjaimat külföldön is bemutatják, újra úgy éreztem, hogy ha kint élnék, jobban tudnám menedzselni a musical-eim további sorsát. Végül is itthon maradtam.

Kal Pintér Mihály

Volt egyszer egy filmgyár...

- Tizenkettedik epizód -

Szabó Zoltán Attila sorozata

Mifelénk tehát egyetlen percig sem működött az "álomgyár" A kezdetektől fogva "csak" a filmgyár létezett. És a magyar film, amely vegyes, sikerekkel és kudarcokkal tarkított évet zárt 1997-ben (is). Arról persze, hogy idén hová, merre visz az út - egyelőre felelőtlenség volna homlokráncolva filozofálni, ám a '90-es évek általános tanulságairól ideje szólnunk. Annál is inkább, mivel nemrégiben a hazai mozizási szokásokról, a kilencvenes évek első felére jellemző trendekről, tendenciákról szóló összefoglaló tanulmány látott napvilágot.

A MozgóKép és Befogadás Alapítvány tanulmánykötetében megdöbbentő (fél)igazságokra, ki nem mondott tézisekre, sokatmondó adatokra, "beszédes" tényekre támaszkodva derül ki az a mindmáig elegánsan elhallgatott tény, mely szerint a magyar film - tizegynéhány éve - átmenetinek titulált válsága összefügg társadalmunk általános kultúraképével. Bűnbakkeresés helyett tehát elsősorban önmérsékletre, önvizsgálatra késztetnek e kutatási adatok. Vagyis a hazai film presztizsveszteségének nemcsak a felkészületlen alkotók, a közönséghez csupán elvétve szóló széplelkek és a szennyre szakosodott forgalmazók (tisztelet a kivételnek!) járultak nagyban hozzá, hanem az általános elvárások, az igényszint is jelentősen csökkent, a magyar társadalom egészére jellemző (mozgókép-)kultúra tehát önmagában is megér egy misét...

Hartai László: Adalékok a mozgóképi műveltséghez...- című dolgozatából élesen kiviláglik: a filmes műveltség jelenleg nem része az elvárt általános műveltségnek! Ennek pedig logikus következménye, hogy a művekkel kapcsolatos ismeretek rendkívül hiányosak, a tudásanyag jobbára lexikális. A filmművészet recessziója mára elmosta azt a "kötelező" minimumot, amit magára valamit adó értelmiségi és diák elvárt magától e tárgyban. A film immár nem esemény - vélekedik Hartai -, reprezentatív darabjai sodródnak az élő kortársi alkotás-lét felől a filmmúzeumi gettó felé...

A legfrissebb adatok tanúsága szerint napjainkban a néző szűk családi körben magára marad a képernyő előtti élménnyel. A mozi jelentősége csökkent, varázsa a múltté; mindössze két véglet, a szuperprodukció, illetve az értő kiválasztottak(?!) számára vetített filmművészet kegyhelyévé vált. A szerzői és a tömegfilmek mentén kettébontott értékelés elgondolkodtató eredménye a konkrét számokon túl, hogy az értékelt mintapárok (tanár-főiskolás/egyetemista, illetve középiskolás - általános iskolás) nem mutatnak lényeges különbséget sem a szerzői és a tömegfilmekre vonatkozó adatokban, sem egymáshoz viszonyítva! Mintha egy nagyjából homogén kérdezetti kör nagyjából egyforma karakterű tudás-térképe rajzolódna ki a szemünk előtt, ahol a filmeket szinte egyformán dolgozzák fel - állapítja meg lezárásképpen Harkai László.

Az emlegetett szám- és adatsorokból - jónéhány részletkérdés, frázis, szűk szakmai definició mellett - egyetlen döntő, kellően lehangoló következtetéshez juthatunk. Manapság csak nagyon kevesen tudnak működőképes mozgókép-csírát elképzelni és körülírni, s bár valamivel többen ismerik fel viszonylagos biztonsággal az eléjük kerülő mozgóképi szöveg alapirányát, az értelmezés már komoly gondot okoz. A fontos filmeket a mai Magyarországon kevesen látják, és amiket láttak, arra se igen emlékeznek már! A felidézés képességének, a plaszticitásnak, az anyagszerűségnek a hiánya átüt mindenen. Hiányzik az élmény, az indulat, s ekképpen egy kicsit az élet is... Csapó - 1998. június.