A fejen növõ különbözõ bõrfüggelékek, a múló divat szeszélyének megfelelõen, a lehetõ legváltozatosabb alakokban tündököltek. Persze, mindenkinek a frizura hihetetlen változatossága jut elõször eszébe, és legfeljebb másodsorban gondolunk a hím egyedek arcán növekvõ keratinképzõdményekre. Pedig az arcszõrzet, a férfi nem szexuális kirakati tárgya szintén igen változatos formákat öltött a (divat)történelem folyamán. Díszítette az arcot röviden és hosszúra növesztve, kör- vagy kecskeszakáll formájában, volt módi a tömött és vékony bajusz lógva, kencézve és viaszolva, hódítottak a mindenféle barkók, pajeszek és pakombartok. Ám akármit is hoztak a módi állandóan változó hullámai, mindig szükség volt eszközökre, amelyekkel a nem kívánt arcszõrzetet el lehetett távolítani. Persze a borotvákról van szó.

Az élesre fent eszközök, különbözõ alkalmasságok sokféle kivitelben és formában gondoskodtak a pofalemezek és a giga simára kaparásáról. Készültek egyszerû fa, majd késõbb mûanyag nyéllel, díszítették õket intarziával és gyöngyházzal, forgalomba kerültek amúgy szólóba, vagy praktikus kis dobozban, amibe a kiegészítõ kellékek is begyömöszölhetõk. Aztán a borotvakést felváltotta a mai értelemben vett borotva, a cserélhetõ pengékkel. Minõ lehetõség a különbözõ megoldásokban és kivitelben való tobzódásra! Az összeállítás és pengecsere megannyi módozata látott napvilágot, a pengegyártók pedig a csomagolás valóságos forma és színorgiáját produkálták, hogy vásárlókat nyerjenek.

A borotválkozó eszközök sokszínûségének és sokarcúságának a szó szoros értelmében történõ végigvizslatására nyújt lehetõséget az a magángyûjtemény, amelyet az Iparmûvészeti Múzeumban tekinthetnek meg az érdeklõdõk. A kiállított szõrfaló és olykor talán vérivó pengék kollekciója bepillantást enged abba a korba, mikor még tudni kellet borotválkozni, és apák generációi okították felcseperedett fiaikat az acél használatára. Talán mindenki számára izgalmas kaland lehet szembesülni mai, elektromos eszközeink, az ilyen-olyan protektorok, pofalemezt és gigát óvó szõrtelenítõk elõdeivel találkozni, és szembesülni a ténnyel - nem csupán az eszköz, de azon keresztül hétköznapi rituáléink is mennyire megváltozhatnak.

A festõmûvészet nem szakma. Egy festõ mûveinek megítélésekor nem azt mondjuk - jó szakember, és eredményei méltatásakor sem szaktudását dicsérjük. Azt mondjuk, tehetséges. Pedig a festészetben igenis vannak olyan szakismeretek, amelyeket oktatnak - kezdve az alapanyagoktól az alapozáson át egészen az eszközhasználtig. Persze, ez nem jelenti azt, hogy akik nem tanulták a festészet szakmai fortélyait, ne festhetnének, mi több, ne lehetnének elismert alkotók. Gondoljunk csak a népmûvészet mûvelõire, vagy a mindenkori mûvészeti iránytól független stílusban alkotó naiv festõkre.

A naiv festészetnek két fõ nyomvonala alakult ki. Az egyik a kispolgári, a másik a népi mûvészettel erõsen rokon, a paraszti élet eseményeit feldolgozó irány. Ez utóbbihoz tartoznak annak a kiállításnak a képei, melyet kortárs naiv festõk munkáiból állítottak össze. A kiállításon szereplõ alkotók munkái állandóan megtekinthetõk a Rózsa Galériában, amely ötéves születésnapja alkalmából vendégszerepel 20 festménnyel a Kempinski Galériában.

A kiállítás remek alkalom az irányzat kedvelõi számára, hogy átfogó képet kapjanak a hazai kortárs naív festészetrõl. Aki pedig valaki nem csupán idõlegesen szeretne elmerülni a tiszta, jól elkülöníthetõ, tónusozást mellõzõ színek, az esetenként határozottan kiemelt kontúrok, a meseillusztrációkat idézõ képek élvezetében, azoknak módjában áll a festményeket megvásárolni. A kiállítás augusztus 31-ig tekinthetõ meg a Kempinski Hotel elsõ emeletén.