Vajon mikor van a színházrajongók karácsonya? Hogy a bukarestiek számára november végén, abban majdnem biztos vagyok. Nem mintha Jézus születésének két dátuma lenne, hanem azok számára, akik igazán szeretik a színházat, azoknak akkor van ünnep. Az ajándék, amit kapnak, minden kétséget kizáróan értékes: annak a lehetõsége, hogy egy hét leforgása alatt láthatják a román színházak egy év alatt létrehozott produkciói közül a legjobbakat. A fesztivál nincsen egy megadott téma korlátai közé szorítva, a szövegek sincsenek minõsítve "ódonságuk" vagy "frissességük" ürügyén. Az a tény sem befolyásolja õket, hogy szerzõje a "miénk", vagyis román, esetleg az "övék", vagyis külföldi: nem kell semmilyen földrajzi kritériumnak sem megfelelnie. Ha van egy színház az ország déli részérõl, akkor feltétlenül meg kell lennie egy színháznak az ország nyugati részébõl is. Nincsenek etnikai korlátok sem. Hívod a magyarokat? Meg kell hívnod a németeket is. Így a Nemzeti Színházi Fesztiválnak megvan a lehetõsége arra, hogy valóban választhasson. Szavazhat az értékekre, nem véve figyelembe a "diplomáciát", a "szükségszerûséget", a "szívességeket" és a többi udvariaskodást, melyeket azért teszünk idézõjelbe, hogy megmutassuk, milyen nagyon megvetjük õket, és ezt minél gyakrabban tesszük, annál ártalmasabbak vagyunk.

Ha a bukaresti közönség számára (persze vannak meghívottak is, de mi elsõsorban a fõvárosiakra gondolunk) a fesztivál egy ajándék, akkor az ország színházai számára az igazi megvalósulás pillanatai. Lehet, hogy ez nem mindig egy könnyedén megszerzett ajándék, de biztosan rendkívül hasznos.

Beletartozni a kiválasztottak közé, majd a kiválasztottak közül elnyerni egy díjat vagy egyet sem, ezek a témák mind kitûnõen alkalmasak arra, hogy az ember elmélkedjen felette, de jó ürügyet ad a kételkedéshez is. Míg az elmélkedés a maga gyümölcseit a következõ évadban hozza meg, a kételkedés gyümölcsei helyben beérnek. Ezeket nevezhetjük a fesztivál OFF-részlegének, s szeretnénk, ha ez egyre gazdagabb, meggyõzõbb és élõbb lenne. A Nemzeti Színházi Fesztivál hetének egy egész évadot negidézõ hangulata kell hogy legyen és biztosak vagyunk abban, hogy ez meg is lesz.

A Bukaresti Nemzeti Színház D. R. Popescu Egy zsebkendõ a Dunában címû darabját Ion Cojar rendezte. A darabot így jellemzi Florica Ichim a Romania Libera hasábjain: "Adva van három öregasszony, akik kikerültek az élet játékaiból, és a Duna partján felejtõdtek. Õk Leopoldina Balanuta, Ileana Stana Ionescu és Mariana Mihut. Az elsõ kettõ diszkréten építi fel személyiségét: világos vonások, viszonyaikat ellentmondások hálózzák be, de jellegzetesek, gesztusaik neghatározóak. Semmi sem hiányzik és semmi sem fölösleges. És Mariana Mihut folyamatos kihívásnak teszi ki õket, hiszen õ egyszerûen tökéletes."

Ionescu Székek elõadását a Kolozsvári Magyar Színház adja elõ, Vlad Mugur rendezésében. Marina Constantinescu szerint "a legapróbb részeltekig kidolgozott elõadás, ez a rendezés leginkább Stief Magda (öregasszony) alakítása révén hagyja a legerõsebb benyomást. A képzeletbeli "hiány" által teremtett hallucinációs térben a cselekmény egy képzeletbeli bál és groteszk cirkusz között ingadozik. Az emlékek, vágyak és a rettegések hullámai egyre gyorsabb ritmusban torlódnak szinte automatikussá válva ahhoz, hogy a halál elõtti utolsó pillanatban a dráma és az ember belsõ vívódása - melyet száraz humor jellemez - szerves egészet alkosson Ionescu szövegével, Vlad Mugur rendezõi látomásával és Stief Magda nagyszerû alakításával. Vlad Mugur Székek-je egy kiváló elõadás, a halak vergõdése a szárazon, Ionescu két öregje vergõdésének képi megfogalmazása." Vlad Mugur másik rendezése szintén a Kolozsvári Magyar Színház elõadásásban Carlo Goldoni Velencei ikrek-je, amely Justin Ceuca szerint egy olyan jó ritmusú, mulattató komédia, amely gondosan megrostált és mívesen kidolgozott. Emellet nem hiányzik belõle a halál közelségének súlyos üzenete sem.

A Braila-i "Maria Filotti" Színház Panait Istrati: Chira Chiralina címû darabját adta elõ, Catalina Buzoianu rendezésében. Ludmilla Patlanjoiu szerint az elõadás felvonultatja a tradíciók teljes arzenálját, melyek egyszerre mágikusak és demítizálóak, ötvözik a plasztikus eredetiséget, a drámaiságot és a teatralitást. A rendezõnõ mégegyszer meggyõz arról, hogy a román térség, mely Nyugat és Kelet között helyezkedik el, egy jellegzetes, semmivel össze nem cserélhetõ színházi esztétikát képvisel. Ebben az elõadásban meg kell küzdenünk egy helyi mitológiával - amely költészettel átitatott, archetípusokkal telített -, valamint egy szokatlan vitalitással, amibõl önmagunkra ismerhetünk.

A Craiovai Nemzeti Színház Hamlet-elõadásáról Ileana Berloagea ezt írja: "Tompa Gábor elõadása, ez az új román Hamlet mindörökké emlékezetes marad azok számára, akik látták ezt az elõadást. Úgy fog megmaradni színháztörténetünkben, mint egy eredeti és merész shakespeare-i vízió a 2000 év pecsétjével."

A fesztiválon ezen kívül bemutattak számos elõadást Alexandru Tocilescu rendezésében. Például Gelu Naum darabját, a Lehet Eleonora-t , valamint a Chisioni Színház Nicolai Gogol Revizorát.

A fesztivál fõdíját a Chirai Chiralina, a legjobb rendezõ díját Vlad Mugur, a legjobb nõi alakítás díját pedig Mariana Mihut kapta.

A Hungaroton-Gong karácsonyi felhozatala igazán imponáló. A tradicionális sztárcsapatok (Bikini, Tátrai Band) friss szuperkorongjai mellett mostanság jelent meg a Cseh Tamás-Bereményi Géza "trubadúrduó" kapolcsi válogatása. Az albumot (vissza)hallgatva immár klasszikusnak számító dalokba "botlunk": A képzelet szálfái között a Rajtammaradt télikabátba bújva, mástól eltanult szavakkal szólal meg A jobbik énem, miközben a magasról lesajnált (magyar)Paraszt önfeledten áttáncol a történelmen, s Kelet-Európán. Közben a Gróf pisztolyát porozza serényen, Esetleg Editet várja Illegalitásban. Amikor végre begerjed a jóindulat egy Polka veszi kezdetét, majd egy Kamasz kéri számon Ideálom. A Frontátvonulás azonban elmarad, minthogy "már én nem leszek másik, / matatni szeretek, álmodok, / egész kipusztulásig..."

"Világunk minden létezõ világok legrosszabbika. Nem létezik valóságos történelem, az elõttünk felderengõ kép csak esztelen káprázat, lidércnyomásos álom. A boldog élet lehetetlen, s csak az emberi értelmetlenség elõtt jelenhet meg cél- vagy vágyként. Az egyetlen igazolható etikai magatartás ilyen módon a visszavonulás, méghozzá a magánélet legprivátabb rezervátumába."

Schopenhauer teljes egészében megvetette a korában prosperáló német idealizmus eszmevilágát s annak "elvetemült optimizmusát". Elméleti ellenfeleit pedig, Leibniztõl Hegelig, személyesen is gyûlölte. Kortársai nehezen tûrték és viselték magatartásformáját, illetve azt a kritikai szenvedélyt és radikalizmust, amellyel a világ "jósága" és értelme ellen érvelt. Schopenhauer szerint a világ magasabbrendû értelme üres képzelgés, ilyen magasabb egység nem létezik. A világban a fájdalom a szabály, nem pedig a boldogságkeresés vagy a világrend - egyébként nem létezõ - harmóniájába való illeszkedni vágyás. Schopenhauer jellegzetesen romantikus és pesszimista gondolkodó, a szubjektivizmus, illetve a platoni ideatan eklektikájából egy nagyon zárt, szigorú, a diskurzust szinte kizáró, monológját kiábrándultsággal mormoló filozófus, aki egyedüli megnyugvását a buddhista Nirvana mítoszában reméli, a lét egyetlen életelixírjének pedig a mûvészetet tartja. Azon belül is a zenét, amely túllép az eszméken, vagyis elmélete szerint a zene akkor is létezne, ha a világ egyáltalán meg sem lenne.

Egészen kis alakú, zakózsebbe gyûrhetõ, hat tanból álló könyve tehát, a fentiekbõl is látható, nem korunk - valamilyen menedzserképzõt nagy valószínûséggel elvégzett - emberének szól, bár Schopenhauer szerint az ember létének egyetlen valósága az akarat, ám ez az akarat egy és oszthatatlan, az értelem csak másodlagos, az egyéniség csak látszat. Azonban az emberek egymáson élnek, egymást falják fel, azaz önmagukat teszik lehetetlenné, vagyis az élet akarása ellentmond önmagának.

A könyv valóban pesszimista, mondhatni köldöknézõs és mélyen kiábrándult - az utóbbi hónapjaim legkedveltebb olvasmánya. A halálról, az öngyilkosságról, az emberiség alaptévedésérõl, a lét semmiségérõl ilyen szívmelengetõ, eszes, kimûvelt és szenvedélyes írásokat a legritkább esetben tudhat magáénak az ember.

Schopenhauer életének utolsó éveit egy elhagyatott farmon, mindenkitõl elzárkózva élte le. Sem ellenségeivel, sem tanítványaival nem érintkezett, sõt, visszaemlékezések szerint alig-alig beszélt, s környezete rezdüléseire szinte teljesen érzéketlenné vált.

(Schopenhauer: Pesszimista írások, Farkas Lõrinc Imre Kiadó 1996. 124 p. 440 Ft.)

Az imperialisták köztünk vannak!
Legyetek éberek, elvtársak!
Ti a sajtó frontján izzó fáklyákként világítotok, hogy mutassátok a helyes utat népünknek, de tudnotok kell, hogy virágzó hanglemeziparunkba az ellenség keze betette a lábát. A hanyatló nyugat gyarmatosító imperialista hadoszlopai beférkõztek hazánk könnyûzenei életébe is. A burzsoá métely megmérgezi ifjúságunkat, hogy a Coca Cola-mámorban fetrengõ nihilista nyugati fiatalok jampec életmódját kínálja nekik.

De mi nem hagyjuk magunkat, elvtársak!
Népünk bölcs vezére kijelölte a helyes utat, így mi szocialista szellemben, forradalmi eltökéltséggel tesszük azt, amit a dolgozók tömegei elvárnak tõlünk, és büszkén teljesítjük küldetésünket.
Igen, elvtársak, mi sosem hátrálunk, és sosem fáradunk!

Szocialista építõmunkánk újabb nagyszerû eredményeként még most, az illegalitás nehéz éveiben is tudatjuk a dolgozók széles tömgeivel, hogy itt vagyunk, értük dolgozunk. Minket nem lehet eltiporni. Mi az ordas imperialista hiénák és láncos kutya kiszolgálóik fenyegetõ üvöltése ellenére is megjelentettük azokat a zenéket, amit a dolgozók oly sok esztendõn át annyit nélkülöztek, s újbóli kiadásukat izgatottan várták. Ma már bárki - munkás, paraszt vagy akár értelmiségi - megveheti a Best of Communism lemezt, amin a munkásmozgalom dalkincsének gyöngyszemei szerepelnek.

Bástya elvtárs sok álmatlan éjszakájába került e merész tett végrehajtása, de ma már tudjuk: megérte! Az eredmények - elvtársak - ismét minket igazoltak: Népünk megintcsak bebizonyította, hogy nem hagyja magát eltéríteni az egy és igaz eszme útjáról, s a dolgozók lelkes hadoszlopai bölcs döntésükkel a lemezboltokban öntudatosan a Best of Communism lemezt választják. Bástya elvtárs örül ennek, s vele örül az egész nép, a béketábor és a világ dolgozóinak haladó eszmeiségû széles tömegei is vele örülnek.

Újra bebizonyítottuk: Hazánk nem rés, hanem erõs bástya!

Elõre hát az úton, elvtársak! Ne feledjétek: Kísértet járja be Európát!

A Best of Communism kísértete!

Fent megnevezett Elvtárspajtársunk nagyívû és töretlen lendülettel átitatott, a mozgalom históriájában új fejezetet nyitó, spontán tapsvihart kiváltó gondolathalmazát a Best of Communism elnevezésû (cikk- és leltári szám: a pártházban) cédé minapi Aczél-lemezzé nyílvánítása alkalmából tesszük közkinccsé, abban a reményben, hogy Vlagyimír Iljics Nagy Honvédõ Szelleméhez illõen mutathatjuk ki a Merliner Kiváló Szabadcsapatának mindmáig le nem konyuló érzelmeit, illetve mutathatjuk fel az Eszme némileg megtiport lobogóját, amelyért pedig vérét adta egykoron a Gátõrök Igaz Barátjaként a köz szeretetét és a hóhérok tiszteletét egyaránt birtokló Virág Elvtárs, KisHazánk Gigászi Elméje is.

Z. Márta Nótafa hallhatatlan sorát idézve fel: " Köszönet a boldog évekért!" Csakazértis Elõre!