Volt valaha egy igen eredeti, kompromisszummentes metalbanda, amely sokáig nem tagadta meg gyökereit. Van egy alternatív rockbanda, mely lazán kapaszkodva gyökereibe, együtt sodródik az aktuális divattal és zenepolitikailag korrekt zenét ad ki. S adva van egy vad koncertbanda, amely darabokra zúzza régi és új számaival a színpadot és a közönséget. S itt egy új Metallica lemez. Nem is annyira új, inkább az elõzõ (Load) felmelegített újrája, kissé direktebb dalokkal. Meg a véres- spermás borítóval. Amit hallunk, korrektül hangszerelt, mozgalmas, alti rockzene, helyenként öregesen megdörrenõ gitárokkal. De nem metal. Nem Metallica. Kevéssé csapongó, mint elõdje, kevesebb mûfaj elemeit próbálja elegyíteni, kicsit õszintébb. De nem metal. Pont egy olyan idõszakban, amikor a mûfaj híveinek nem ártana néhány nagy öreg feltámadása, a Metallica behódol végleg a cirkusznak és a divatnak, álszent axiómákat hangoztatva. hogy fejlõdnek, csiszolódnak, végre megtalálják magukat. Csak a spiritusz hiányzik. Oké, van néhány jó nóta a lemezen, a rövidke Fixxxer, a Marianne Faithful csujjogatásával fûszerezett memory remains, és egy horror, az Unforgiven Too. Ezt azért nem kellett volna. Lehet, hogy õsrajongó létemre bunkóság kritizálni egy kultikus õskövületet, de mégis, ez már nem az igazi. Nem jó. Metallica, Rest In Peace.

Néha érdemes körülnézni a hazai underground háza táján, ugyanis gyöngyszemekre bukkanhat. Az Észlénypark egészen egyedi dolgot mûvel, lendületes rockzenét, sõt helyenként metalt mûvel ízes népzenei körítéssel. Elsõ hallásra a Levellers és a U2 juthat eszünkbe, de valahogy mégsem klón a zene, egyéni varázsa, hangulata van. S a szövegek sem az imént felsorolt keltoid zenekarokat idézi, inkább a régi jó magyar 80-as éveket. Hat szám található ezen a bemutatkozó mûvecskén, s mindegyikben ott van a hegedû, mely alaposan megdobja a zenét. Igaz, kissé háttérbe szorul, ha nagyobb teret kapna... A a zenészekre egyébként sem lehet sok panasz: rendesen nyomják a rockos csûrdöngölõt, bár egyben kicsit egyhangú az egész. Az énekes hangjának ellenben nem ártana némi színt, díszítést kölcsönözni, mivel most még elég jellegtelen, s ez ilyen stílusú zenénél megengedhetetlen. A megszólalás viszont abszolút profi, ami szokatlan kezdõ hazai zenekarok bemutatkozó anyagaitól. Összességében jóféle bemutatkozás ez, s merem állítani, hamarosan az Észlénypark is bekerül kis hazánk éllovas alti zenekarai közé.

Mini, R.A.B.B., Tandem. Tabán, Bem Rockpart 6., Badacsony, Paks. Gõzhajó és hosszúlére eresztett saflé. Lusta blues - délben, nyári éj, zivatar, fekete grooveman, Amazonas, alligátorock. "Minden kavarog, robban a csend." És robban a (hír)bomba: a napokban megjelent Török Ádám Best of ... - válogatása, amely harminc színpadon eltöltött év sajátos sûrítménye, eszenciája is egyben. Az apropó: a blues hazai "igehírdetõje", az idõközben Török bácsinak átkeresztelt Ádám nemrégiben az ötödik ikszbe lépett. Nem semmi. Ahogy az sem akármi, ami errõl az életmûlemezrõl (vissza)hallható. Klasszikus balladák, legendás sikerek sorjáznak az albumon, bizonyítva, hogy megalkuvások, olcsó zenei panelek újrarágása nélkül, "csak" a zenére koncentrálva is lehet érvényesülni a honi, techno-dögvésszel megvert egyenpiacon.

"A mûködõ szellem számára az intellektuális vagy enigmatikus játék, illetve annak felfedése örömet jelent. Részben ezen öröm idõrõl-idõre történõ átélésének vágya késztet arra, hogy kompozícióimhoz gyakran olyan alapgondolatot keressek, amely zeneisége mellett mesterségbeli kihívás is egyúttal. E tekintetben elsõ helyen jelentõs számú normál, vagy tükör-rák kánonjaimat említhetném. Nem kevésbé fontos ugyanakkor számomra, hogy ez a szerkezet valóssággal kényszerít a folyamat vertikális pillanatainak értelmes akusztikai szövetté való elrendezésére."

Sári József fent idézett alkotói hitvallását valóban hûen alátámasztja az a korong, amely nemrégiben jelent meg a Hungaroton-Classic gondozásában. Az album egyfajta mûvészi összegzés, közel húsz esztendõ summázata. A lemez az 1984-ben az Internationaler Arbeitskreis für Musik (IAM) díjban részesült Idõmalom címû kompozícióval indul, amelyet az Elidegenített idézetek három tétele követ. A mû lényegében tisztelgés J. S. Bach munkássága elõtt. Ezt követõen két négyszólamú - egy szabályos és egy fordított - kánonból álló darab hallható, majd az 1989-ben született, hegedûre és zongorára készült, improvizatív, "tempóban is imbolygó" Ballada, illetve a Josquin Desprez-t proporciós kánonnal, Wagnert Tristan-akkorddal, Szkrjabint Prometheus-akkorddal, Schönberget pedig egy tizenhét fokú sorral ábrázoló Attribútumok sorjáznak végig hallójáratainkon. Végezetül Négy invenció és a '95-ös keltezésû Concertino "leplébe burkolva" köszöntenek ránk a (kortárs) muzsika hangjai.