A Szövetség rendezte kiállítások

A kiállítások bérleti díj ellenében megrendelhetők a Szövetség titkárságán keresztül (Martonné Csapó Beatrix, Tel.: 311 2626)


2. Országos Fotóhetek - Az exponált világ

1999. április 7-25.

120 kiállítás,40 rendezvény, elméleti szimpózium országszerte - a Magyar Fotóművészek Szövetsége rendezésében.
A magyar fotográfia szép számmal büszkélkedhet világhírűvé vált alakjaival. André Kertész, Brassai, Moholy-Nagy László, a Capa fivérek, Kepes György, Munkácsi Márton, Paul Almásy és mások neve jól cseng bárhol a világban. Tudásukat, szemléletmódjukat a Magyarországon töltött éveik alapozták meg, és "odakint" váltak világhírűvé. Mi számon tartjuk az "itthon maradottakat" is: Veress Ferenc, Rosti Pál, Székely Aladár, Balogh Rudolf, Escher Károly, Pécsi József és mások munkássága nemcsak a magyar, hanem az egyetemes kultúrát is gazdagította. A két háború között, föleg a harmincas években a "magyaros stílus" képviselői világhírre tettek szert. Ugyanakkor született meg a szociofotó elkötelezett vonulata, amely Tabák Lajos és a többiek munkásságán keresztül még ma is hatással van ránk. És az utóbbi évtizedekben a már klasszkusoknak számító Inkey Tibor, Rév Miklós, Németh József, Tóth István, Gink Károly, Féner Tamás mellet ott a középgeneráció, Kerekes Gábor, Benko Imre, Bartha Zsolt Péter, Török László, Halas István, Herendi Péter, Horváth Péter, Tóth György, Koncz Zsuzsa, Bánkúti András, Szilágyi Lenke meg a többiek. A fiatalabb generáció tehetséges képviselőinek nevét szinte most tanuljuk, de alkotásaikkal már ott vannak Párizsban, Londonban, Rómában és New Yorkban és másutt, újraformálva azt a Magyarország képet, amellyel most ismerkedik újra a világ. Így együtt értük és velük volt érdemes megrendezni a Fotóheteket, átfogó keresztmetszetét adván a mai magyar fotóművészetnek, remélvén, hogy újra ott lehetünk a világ élvonalában, hiszen tehetségekben, értékes alkotásokban nincs hiány.

KÉPEK

 


Tánc a fotóművészetben

Első bemutatás az 1998. május 8-12. között megrendezett Veszprémi Összművészeti Fesztivál a tánc-, fotó- és zeneművészet jegyében elnevezésű kortárs művészeti találkozó keretében.

A kiállítást megnyitotta: Keleti Éva Balázs Béla-díjas fotóművész, érdemes művész.

1998. május 15-21. között az I. Magyar Táncfesztivál keretében, a Győri Nemzeti Színház előcsarnokában.

1988. július 9-20. között a Tapolcai Művészeti Nyár programjában, a Bauxit Művelődési Központban.

További hazai és külföldi bemutatók szervezés alatt.

Bizonyára vannak még, akik emlékeznek a két szövetség közös rendezésében, 1968-ban a Magyar Nemzeti Galériában bemutatott, "Tánc a fotóművészetben" című nagyszerű kiállításra, ami sok másodbemutatót ért meg, végül a Szövetség pincéjében pusztult el egy csőtörés következtében. Azóta eltelt néhány évtized, megváltoztak a társadalmi-gazdasági viszonyok - azóta a Fotóművészek Szövetségének pincéje sincs -, a művészetek területén is átrendeződtek az erővonalak. A gazdaság és kultúra egymást formáló erőként mérkőzik, hol legyűrve, hol felsegítve egymást.

A művészek a napi problémákra figyelve, elszakadtak egymástól, holott egymást segítve nagyobb az esély a túlélésre. A táncművészek és a fotóművészek most újra, barátokként, megpróbálnak valamit. Ez a kiállítás újra közös munka, a korábbi, hasonló címmel rendezett kiállítás szellemi felfrissítése. Nemcsak művészi, hanem történeti szempontból is érdekes, értékes anyag. A század első felének nagy fotográfusai, köztük Aigner László, Angelo Funk Pál, André Kertész, Pap Gyula, Pécsi József, majd Escher Károly, Szölősy Kálmán, Vadas Ernő művészi erővel ábrázolták koruk ismert táncművészeit, balett- és mozgásművészeti csoportjait. A későbbi generációk, köztük Inkey Tibor, Keleti Éva, Gink Károly, Németh József, Korniss Péter, Fejes László, Féner Tamás, Friedmann Endre, Szalay Zoltán, Benkő Imre, Koncz Zsuzsa, Eifert János - fotóikon megjelennek a híres koreográfusok, ismert táncművek, a kortárs táncművészet nagy alakjai a klasszikus balettől az avantgárd mozgás-színházak képviselőiig.

A kiállítás képein újraéled Harangozó Gyula, Lőrinc György, Rábai Miklós, Róna Viktor, Markó Iván, Bozsik Yvette, Nurajev, Olga Lepesinszkaja, Maina Gilgeaud, Bretus Mária, Judith Jamison, szinte megmozdulnak az Operaház balett-együttese, a Pécsi Balett, a Győri Balett, a Szegedi Kortárs balett, az Alvin Ailey Táncszínház, a Rambert Balett, a Honvéd Együttes, a Bejart Balett, a Sámánszínház, az Andaxinház és más társulatok művészei. A bemutatott táncfotók a fotóművészek életművének jelentős alkotásai.

A kiállításon meghatározóak a ma aktív fotóművészek is: Bánkúti András, Benda Iván, Csillag Pál, Dusa Gábor, Horváth Éva, Kanyó Béla, Katkó Tamás, Kádár Kata, Magyarossy Zoltán, Molnár Kata, Mezey Béla, Nagy László, Nánási Pál, Papp Dezső, Révész Róbert és mások, ők őrzik, és viszik tovább azt a szellemi örökséget , ami századunk magyar fotókultúrájának fontos részét képezik, és így együtt átfogó keresztmetszetét adják ennek a gyönyörű témának, hangsúlyozva a hagyományokat és az újításokat, a fotótörténeti- és fotóművészeti értékek alapján.

KÉPEK

A kiállítás rendezője: Eifert János


Akt a szobrászművészetben és a fotóművészetben

A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége és

a Magyar Fotóművészek Szövetsége közös kiállítása a Vigadó Galériában, 1998. Július 2-19. között.

A kiállítást megnyitotta: Jancsó Miklós Kossuth díjas filmrendező.

 

A mezítelen emberi test ábrázolását a képzőművészet legtöbb tehetséget igénylő, legnehezebb feladatai közt tartották számon. A tehetség biztos jelének számított, ha egy művész elfogadható (elfogadott) aktot készített. A fényképezés megszületésével az aktfényképezés is megszületett, s mivel a fényképezést kezdetben nem tekintették művészetnek, az aktfotók sem számítottak művészinek. A fotográfusok görcsösen igyekeztek bizonyítani. A "piktorializmus" ezért volt jellemző a kezdeti korszakokra, hiszen - gondolták - ha a fényképek hasonlítanak a festményekhez, annál művészibbek. Lágyrajzú objektíveket, raszteres technikákat, a brómolajnyomást, színezékeket alkalmaztak, s a "festői dramaturgia" alkalmazásával igyekeztek igazolást szerezni a társadalmi elismertetéshez. Márvány-fehérségű, idealizált aktokat gyártottak, a festőies környezetbe helyezett, misztikus kellékekkel, párducbőrrel, fátylakkal, drapériákkal letakart mezítelen alakjaikat romantikus, szenvedő, szenvelgő pózokba gyömöszölték, sok esetben mitologikus, allegorikus történet keretébe ágyazván. A művészet általában (az 1850-es évekre értem) a neoklasszicizmus megkövesedett sémáinak ismételgetésével volt jellemezhető.

Nagy botrányt kavart minden ettől eltérő értelmezés. Így például Gustav Courbet 1855-ös kiállítása a végsőkig hevítette az indulatokat. Az a gyűlölet, irigység és megvetés, amellyel a művészt és a sémákkal szakító kiállított műveit fogadta, a fényképészetet is sújtotta. Persze, a képzőművészeti korszakváltások forradalmi robbanásai jótékonyan segítették a fotóművészet fejlődését is.

Az impresszionisták a műteremből kivonulva a természetet hangsúlyozták, a szimbolizmus közel hozta a zeneiséget, a költészetet, a misztikumot az Én titkainak ábrázolásához. A szürrealizmus az álom, az ösztönök, a vágyak, a látomások világát hozta közel ábrázolásaikban. Sorolhatnánk tovább az izmusokat, korszakokat, irányzatokat - ezek a későbbiekben már kölcsönösségi alapon hatottak a fotográfiára.

De mi jellemző a 90-es évekre? Túljutva az elismertetés kényszerén, egy évtizede olyan izgalmas korszakát éli a magyar fotóművészet, amely az akt területén is mélyreható változásokat hozott. Erőteljes iskolák, csoportok, irányzatok alakultak ki, és ezek kiemelkedő rangot vívtak ki maguknak a hazai és európai mezőnyben. Formalisták, modernek, avantgárdok, experimentálisak, new wave-esek, neoklasszikusok, expresszívek, természetelvűek egyaránt megtalálhatók közöttük. Archaikus technikák, digitális eszközök gazdagítják a megszokott eszköztárat, a témaválasztás is sokszínűbbé, többértelművé vált. Már nemcsak a női test esztétikus ábrázolása a cél. Gyerekek és idősek, éretlen és érett, de átlényegített emberi testek jelennek meg költői szimbólumokkal felruházva, az emberi érzések, gondolatok hordozójaként. Fény-árnyék-forma szoros hármasában szerveződik ez a világ, állapotokat, helyzeteket, finom elmozdulásokat, lélekrezdüléseket feltételezve - amelyek a költészet, legfeljebb a zene lehetőségei között tarthatók számon. Lélekkel töltődik fel a fényérzékeny anyag, a kreatív fotográfia gazdag szellemiségét sugározva ránk.

Kiállító fotóművészek: Assai H. Péter, Balaskó Attila, Balla András, Balla Demeter, Baricz Katalin, Bász Szűcs Anna, Deső Ida, Detvay Jenő, Drégely Imre, Eifert János, Érdi-Krausz Éva, Farkas Antal, Gábor Kálmán, Harnóczy Örs, Jung Zseni, Katkó Tamás, Kámán Gyöngyi, Kovács Melinda, Nagy Tamás, Polónyi István, Rónai Gergely, Soltész István, Szebeni András, Szirányi István, Török László, Vécsy Attila, Fiala de Gábor.

Kurátor: Török László

KÉPEK

A kiállítást rendezte: Herendi Péter


Természet a fotóművészetben

1988. július 9-20. között a Tapolcai Művészeti Nyár programjában, a Bauxit Művelődési Központban.

A kiállítást megnyitotta: Sibak András Tapolca város polgármestere és Eifert János fotóművész, a Szövetségének elnöke

 

Találkozás a reménnyel.

Világunkból mind fájóbban hiányzik a szépség és a harmónia. Az ember és a természet sérülékeny egyensúlya korunk égető problémája, ám olyan ez, mint a dohányzás: mindenki beszél az ártalmairól, de a dohány - gyáraknak még ennyire jól soha nem ment.

Persze vannak akadékoskodó, töprengő figurák, itt vannak például a természetfotósok, akik hisznek a képek varázslatában, a megörökített szépség és harmónia lélekre ható mitikus erejében, és képesek percekre, órákra, napokra, talán hosszabb időre visszacsempészni sérülékeny világunkba egy kis reményt.

A kiállítást a Találkozás a természettel, és Az Év természetfotósa pályázatok anyagából összeállította, szerkesztette: Eifert János

Rendezte: Vajda János

KÉPEK